2025. október 21. kedd

EUR 389.11 Ft | USD 334.45 Ft

The Critical Voice

Megszereztük a választ, hogy a város idén tud-e valamit kezdeni a kultikus épületeivel! Ki mire tippel?

Szerző: Sudár Ágnes

Mennyit költött eddig a város, és ami ennél is fontosabb, terveznek-e költeni 2025-ben a Napóleon házra, a Vaskakas Tavernára, a Spartacus Csónakházra és a Győri Nemzeti Színház előtti, II. János Pál térre? – második nekifutásra már közérdekű adatigénylésként, az „átláthatósági szobán” keresztül próbáltuk megkapni a választ, mivel elsőre sem a polgármesteri hivatal érintett osztályától, sem pedig a Győr-Szoltól nem sikerült ezeket megtudnunk. (Választ tőlük azóta sem kaptunk.)

Fotó: Szami

A győri polgármesteri hivatal jogi osztályától érkezet viszont e-mail, a Vaskakas Taverna, a Spartacus Csónakház és a Győri Nemzeti Színház előtti tér kapcsán ezt írták: „2025 évre vonatkozóan Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetéséről szóló, 8/2025 (III. 5.) önkormányzati rendeletben önálló költségvetési soron az ingatlan nem szerepel.”

Lefordítjuk: Nem tervez a város 2025-ben ezekre direktben költeni. (Valamelyik programba bekerülhetnek, de erről egyelőre semmit nem tudni.

Március 9-én jelent meg az első cikkünk a témában, egyáltalán nem költőinek szánt kérdéssel: Érdekel még valakit, hogy mi lesz a Vaskakas Tavernával, a Spartacus csónakházzal, a vasútállomással…? Minket ugyanis érdekelt. A Dézsi-éra sokszor emlegetett és bemutatott beruházásai tervei körül ugyanis érezhetően nagy volt a csend. Most már tudjuk, miért.

Az említett első cikkünkből kiderült, hogy adásvételre és tervezésekre a Vaskakas Taverna és a Spartacus csónakház esetében összesen 917,2 millió forintot fizetett eddig a város, ehhez most még hozzátehetjük a színház előtti tér tervezését is 5.918.200 forintért.

És ott a tér is

Úgy döntöttünk ugyanis, hogy ha már az átláthatósági szobába bebocsátást nyerünk (erről bővebben mindjárt írunk), akkor a Győri Nemzeti Színház előtti, II. János Pál tér felújítására is rákérdezünk.

Fotó: Szami

Posztok itt is akadtak korábban bőven,

  • előbb 2023 júliusában: „A színház előtti II. János Pál pápa tér gyalázatos állapotban van, ennek felújítása szükséges! Ma bejártuk a környéket Máthé-Tóth Péterrel, az útkezelő szervezet vezetőjével és Marsovszky Adriennel, a belváros fejlődéséért felelős tanácsadóval. A környék rendezése elkezdődött. Ősszel tervpályázatot írunk ki a tér felújítására” (Facebook/dr. Dézsi Csaba András, 2023. július 18.).
  • Egy évre rá látványterveket is láttunk: „Már készülnek az új tervek a II. János Pál tér felújítására! Amellett, hogy sokkal zöldebb lesz a környezet, figyelünk arra is, hogy a szintkülönbségek a mozgásukban korlátozott embereknek se jelentsenek akadályt. A megújuló tér egyszerre lesz modern és elegáns. 45 éve, amikor a tér elkészült, a Győri Nemzeti Színház társulata mellett a Győri Balett is helyet kapott. Azt, hogy ez az épület azóta és jelenleg is mindkét társulat otthona, most a külsőségekben is megjelenítjük.” (Facebook/dr. Dézsi Csaba András, 2024. március 12.)

Facebook/ dr. Dézsi Csaba András, 2023. július 11.
  • Egy hónapra rá: „Ilyen sem volt még Győrben! Aki érdeklődik az iránt, hogy milyen burkolatot kapjon a győri színház előtti tér a hamarosan kezdődő felújítása során, kérem, hogy fáradjon ki a II. János Pál térre és holnap reggelig személyesen is megtekintheti a választékot. A kövekre a posztban tudnak szavazni, a kiválasztott kő fotója alatti like jellel.  Kétféle kő kerül felhasználásra. Az egyik a teljes felületre, a másik a díszítő motívumokra. Várjuk a javaslatokat” (Facebook/dr. Dézsi Csaba András, 2024. április 18.).
  • És aztán vége, nincs több. De azért ne felejtsük, hogy 2020-ban még „Central Park” is majdnem volt, a színház épülete nélkül:

Facebook/dr. Dézsi Csaba András, 2020. május 16.

Lebó-szobrok sem lesznek

A témakörhöz tartozik, hogy a polgármester-váltást megelőző utolsó két közgyűlésen (tavaly ősszel) megszavazott Lebó-szobrok sem készülnek el. Pintér Bence polgármester ugyanis a Facebook-oldalán a minap bejelentette, hogy felmondják a szerződéseket. A városvezető azt írja, „a szobrok elvileg a győri keksznek, a győri balettnek és a győri textiliparnak állítottak volna emléket. Természetesen mindhárom téma képviselőivel egyeztettem az ügyben, akik egyértelművé tették, nem ebben a formában szeretnék, hogy az emlékállítás megvalósuljon:

  • a kekszszobor esetében a szerződött partner nem szerezte be a megfelelő védjegyet a tulajdonostól,
  • a balettről készülő szobor esetében megváltoztatta a zsűri által elfogadott tervet,
  • a textilipar történelméről pedig nem szobor, hanem egy kiállítás lenne megfelelő.”


Mi az átláthatósági szoba?

Az átláthatóság választási ígérete volt a júniusban megválasztott polgármesternek. Az iroda tavaly decemberben nyílt meg, Pintér Bence előtte sajtótájékoztatón mutatta be a helyiség funkcióját, feladatát. Ott emlékeztetett az adatokért folytatott pereskedésére, amit még újságíróként élt át. Az a cél, hogy a bíróság helyett a jogi osztálytól megkapják az újságírók a válaszokat.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

legfrissebbek

Sokan felkapták a fejüket, amikor kiderült, hogy Antal Imre, a...
Emlékeznek a volt szakközépiskolás fiúra, aki 2019. december 5-én dühében...

népszerűek

Emlékeznek a volt szakközépiskolás fiúra, aki 2019. december 5-én dühében...
Van tehát egy romos állapotú ingatlan, amit korábban eladott a...
Ezt a craft sört ti sem hagyhatjátok ki márciusban!...

KÖVESS MINKET INSTAGRAMON IS!

Coming soon!