Fotó: Szami

A rendőrség honlapján máig elérhető összesített adat szerint 2015. szeptember 2-ig abban az évben 159 968 illegális határátlépést regisztráltak Magyarországon. Év végére összesen 391 384 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök, voltak napok, amikor 24 óra alatt 7-9 ezer ember lépte át a határt. Győr-Moson-Sopron a leginkább érintett megyék egyike volt.

– Ki volt elkeserítőbb helyzetben: az embercsempész vagy az utasai?

– Mindkettő, szinte holtversenyben, bár nem mindig: a 2015-ös, első érában nagyon sokan jöttek Szíriából, az embercsempészeket pedig csakis a pénzszerzés motiválta. Nagyon sok magyar – taxis – is beállt a sorba, volt, aki bevállalta a fuvart, eltette érte a pénzt, de még a munka előtt szólt a hatóságnak a menekültekről. Később megjelentek a szíriai, koszovói embercsempészek, akik csak a saját családjukért jöttek vissza, így buktak meg. Ehhez az elkövetői körhöz nem lehetett ugyanúgy hozzáállni, mint az előbb említetthez. Ugyanerre a rétegre, vagyis a szétszakított családokra aztán ismét rátelepedett egy haszonleső csoport. A felső kör a balkáni országokból szedte össze a sofőröket. Mélyszegénységből jöttek maguk az embercsempészek is, akik semmivel sem voltak jobb helyzetben, mint azok az utasok, akik bepréselődtek az autóikba. Tatán volt egy olyan embercsempész védencem, akinek az otthoni áramszámlájáért cserébe kellett a fuvart elvállalni.

– Mások most, 2024-ben az embercsempészek?

– Igen. 2019-től napjainkig már gyakorlatilag azok végzik ezt a munkát, akik pénzt és hasznot remélnek belőle. Mivel a mélységi ellenőrzések a déli határon hatékonyan működtek, a tarifa is megugrott. Ők nem fillérekért kockáztatnak, mint a mélyszegénységből érkező embercsempészek, hanem sok pénzért. A legutóbbi ügyemben már teljes szervezettséget lehetett látni: Romániában szervezték le a fuvart, de magyarországi: nyíregyházi és pesti alvállalkozókkal dolgoztak, akik még maguk alá is szerveztek újabb alvállalkozókat.

– Mennyi 2024-ben a tarifa?

– A rizikóval együtt – hiszen ha le is buknak, pár hét múlva kiengedik őket – most ismét csökkent az ár: a szállítóknál száz euró fejenként, az úgynevezett előfutóknak pedig fejenként ötven euró jár.

– Kirendelt ügyvédként volt idő megismerni az elfogott embercsempészeket? El akarták mesélni a sorsukat?

– Azok nyíltak meg leginkább, akiknek semmilyen bűnözői múltjuk és kapcsolatuk nem volt. Lebuktak és ott álltak egyedül egy idegen országban. Volt egy albán kislány felsőfokú végzettséggel, egy család valamelyik tagja kérte meg, hogy Kiskunhalas környékéről hozzon el egy rokont, de mellé még tizenvalahányan beültek a kocsiba. Nehéz magyarázatot találni, hogy a kitüntetéssel végzett, okos nő, miért vállal ilyet. Pontosabban, lehet: az ottani családoknál a rokonság szent. Ez a lány letöltendő börtönbüntetést kapott, mert akkor még ez járt érte, de mivel az édesanyja rákos beteg volt – valószínűleg az utat is a gyógykezelésért vállalta –, végül feltételessel szabadult. Volt egy bolgár apa is, aki tényleg azért vállalta a munkát, hogy a gyerekei ne haljanak éhen. Olyan szegénység van körülöttünk, amit nem nagyon tudunk elképzelni. Újságból készítenek pelenkát… El kell gondolkodnunk, hogy a huszonegyedik században ilyen Európában még megtörténhet. Kevés férfit láttam sírni, sokan játsszák a kemény macsót még ebben a helyzetben is, de ő előttem sírta el magát.

– Az, hogy például ez az ember húsz menekültet vagy migránst… mindjárt folytatom a kérdést, de ön menekültnek vagy migránsnak tekintette azokat az embereket, akiket az ügyfelei vittek?

– Ők menekültek. Lehet, hogy egy jobb sors felé, de mindenképpen egy rosszból.

– Szóval az, hogy valaki húsz menekültet képes volt egy ötfős autóba bepréselni, az ő felelőssége volt, egyfajta jellemrajz, hogy a fuvardíjon kívül nem nagyon érdekelte a szállított emberek sorsa?– Ez sem fekete-fehér: nyilván a pénzért vállalta a fuvart, de tudni kell, hogy ebben az időszakban, aki már átjutott a magyar oldalra, akár az élete árán is bepréselődött abba az autóba, ami megállt mellette. Lehet, hogy alig kapott levegőt, de méterről méterre közelebb került az északnyugati országhatárhoz. Egy fejvesztett szituációt képzeljünk el, ahol a sofőr helyében én sem biztos, hogy nemet mondtam volna a tizennyolcadik embernek. A hetvenegy menekült halálát okozó ausztriai tragédia is valami ilyesmiből születhetett. Az eset a helyzeten nem változtatott, annyiban igen, hogy a gumiszigetelést onnantól kivették a kisteherautókból.

– Az ügyvédi pályájának jót tett, hogy ezek az ügyek megtalálták?

– Korábban rendőr voltam, ott megszoktam, hogy ha szólnak, akkor menni kell. Itt, ha kirendelés történt, ugyanúgy keltem. Igen, nekem jót tett, hogy ezekkel az emberekkel találkoztam, hisz szintén a rendőri múltamból kifolyólag, a legelején az esetekben még magát a bűnözőt láttam. Aztán nagyon hamar szembesültem az emberi sorsokkal. Más lettem, talán azt is mondhatom, hogy jobb ember és jobb ügyvéd is. Hiányzik egy kicsit ez a korszak, amikor a munkám része volt az is, hogy zoknit vegyek az ügyfelemnek. Mert reggel úgy indult el otthonról, hogy estére hazaér. Ehhez képest egy magyar börtönben ül három hete, de ott van vele egy ember, aki a segítségét ajánlja.

Jellemző történet ezekből az időkből

Az interjúban szerepel az a történet, amikor az egyik embercsempész húsz(!) embert préselt be a kocsijába, de melyik is volt ez? Mondjuk:

Ötszemélyes gépkocsit állítottak meg a rajkai határnál 2017. október 4-én. Az üléseket kiszedték, így tudtak húszan bepréselődni a járműbe, 19 pakisztáni és egy indiai férfi. A 46 éves S. I. volt a sofőr, őt embercsempészésért őrizetbe vették. Maga az ügy abban az időben klasszikusnak számított, ahogy az  elkövetés módja is: a szerb férfi a saját hazájából indulva, legálisan lépte át a határt, ő volt a „szállító”. Egy másik ember kifigyelte a déli határon az ellenőrzéseket, létrát vitt a négyméteres kerítéshez és a szögesdróton átverekedve magukat átjutottak a migránsok Magyarországra. Várt még rájuk a másik, kétméteres kerítés, de azzal már könnyebb dolguk volt. Gyalogosan, az embercsempész segítségével indultak el a nyugati határ felé, az autós pedig felvette őket útközben. Az elfogott pakisztániak egyedül is megpróbáltak átjutni a kerítésen, de amikor megbuktak és kitoloncolták őket, embercsempészt fogadtak Szerbiában. Így jutottak S. I. autójába, ahol, mint a heringek, egymáshoz préselődve utaztak. Majdnem átértek a határon, amikor a rendőrség igazoltatta a sofőrt.

A kirendelt ügyvéd itt is dr. Benkő Péter volt. Emlékei szerint az embercsempész nem tiltakozott, mintha meg is könnyebbült volna. Még azt is bevallotta, hogy 2015-ben már volt ilyen útja.  Ezer eurót, akkori áron 300 ezer forintot kapott volna (összesen) a fuvarért, ami a kockázatot nézve nem nagy összeg, de a tapasztalt győri jogász szerint volt ez sokkal kevesebb is. Amikor dömpingszerűen hozták az embereket délről az északnyugati határra, előfordult, hogy csupán 200–300 euró (60–90 ezer forint) volt a tarifa.
A határellenőrzések szigorításával egyre nehezebb volt aztán embert találni a kockázatos fuvarokra.

Hat évvel később, 2023 áprilisában kormányrendelet született arról, hogy a börtönben lévő, jogerősen elítélt külföldi embercsempészeket szabadon engedik, úgynevezett reintegrációs őrizetbe, az országból kitoloncolva. Alig fél év leforgása alatt több mint 1600-an hagyták el így Magyarországot.