Dr. Jávor László | Fotó: Szami

Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter júniusban bejelentette, hogy új nyilatkozási irányelveket vezetnek be, a kórházakat meg akarják nyitni a sajtó előtt. A miniszter kifejezett kérése volt, hogy az orvosok és a szakdolgozók szabadabban beszéljenek az egészségügy problémáiról, a jóhiszeműen nyilatkozó dolgozókat pedig ne érhesse retorzió. Mi kaptunk az alkalmon és interjút kértünk dr. Jávor Lászlótól, a Petz-kórház főigazgatójától. Igent mondott.

Az intézményvezető legfontosabb mondatai az interjú során ezek voltak:

• Eddig úgy tudtuk, hogy az aggregátor az egész „B” épületet el tudja látni, de az áramszünet alatt kiderült: nem így van.
• A szakmai felelősség itt maradt a kórházban, de egyebekben engedélyt kellett kérni az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ)-tól, műszaki kérdésben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF)-tól, illetve bizonyos helyzetekben a minisztériumtól.
• Szabadabb a légkör.
• Magyarországon egy teljes munkaidőben, szolgálati jogviszonyban dolgozó orvosnak havi két ügyelet vállalása kötelező. Ha ezt az orvosi gárda betű szerint betartaná, akkor átlagosan a hónap közepén – az osztályok orvoslétszámától függően – bezárhatnánk kórházakat.
• A kérdés az, hogy a szakdolgozók a megszerzett, magasan kvalifikált szaktudást a kórházunkban akarják-e hosszú távon kamatoztatni.
• Itt a Sürgősségi Betegellátó Osztályon (továbbiakban SBO) vagy a sebészeti jellegű osztályokon éjszaka olyan mértékű terhelés van, hogy kevesen tudják ezt a munkát hosszú távon kiégés nélkül végezni.
• Már a környező megyék irányító vezető kórházaiban is csökkent az ellátási kapacitás, egyes szakmák nem is működnek, és ezen ellátási hiányok egy része Győrre koncentrálódik, mindennemű érdemi kompenzáció nélkül.
• Az új országos kórház-főigazgató komolyan hiszi, hogy a jövőbeni szakmai koncepcióját át lehet vinni a kormányon, a politikán.
• A motivációra ki kellene találni valamit, hogy javuljon az egészségügyi ellátás színvonala az országba.
• Ha nekem adott számú műtőre fele annyi szakemberem van, mint amennyire igény lenne, akkor azokat az operációkat fogjuk elvégezni, amelyek a legsürgősebbek. A várólistás műtétek nem ezek.
• A saját felmérésünk szerint műszerezettségben ahhoz, hogy csak a szakmai minimum feltételeknek megfeleljünk, nyolc-tíz milliárd forint beruházás kellene.
• A győri SBO-t napi száz beteg ellátására tervezték, ehhez képest átlag napi 210 beteget látunk el ugyanannyi orvossal, eszközzel, felszereléssel.
• Olyan mértékű kiégettség van a rendszerben, ami nehezen visszafordítható, és ez a kommunikációra is rányomja a bélyegét.
• Azt kellene megérteni, hogy nem kell feltétlenül bezárni kórházakat, a meglévő szakmai portfóliót kell átgondolni és átalakítani a kisebb intézményekben.
• Két kolléga használt névre szóló parkolót az intézetben, én döntöttem arról, hogy megszüntetem azokat.
• Nagyon örülnék, ha főigazgatóként nemcsak szakmai, hanem valódi felelősséget kaphatnánk a kezünkbe. Jót tenne az egészségügynek.

Nem működött az MR, napokig nem tudták fogadni a betegeket. Mi volt az oka?

Pár hete, egy szerdai napon elszállt az áram, ami váratlan volt, de az még inkább, hogy ez idő alatt az intenzív osztály ugyan működött, a műtők viszont leálltak. Eddig úgy tudtuk, hogy az aggregátor az egész „B” épületet el tudja látni, de az áramszünet alatt kiderült: nem így van. Az MR, illetve egy-egy ultrahang nem indult el, hibát jeleztek a gépek, de a műszerek nem írták ki pontosan, hogy mi volt a hiba. Ez egy tizennégy éves MR-készülék, amit már a korábbi üzemeltető (az Affidea – a szerk.) is cserélni akart három-négy évvel ezelőtt. Az ellátást át kellett egy időre szerveznünk. Mert minél inkább előre haladunk a technológiában, annál érzékenyebb gépeket használunk, amelyek egy ilyen feszültségingadozást nem bírnak el.

Hat év csend után

Egy ilyen interjút, amibe most belecsaptunk, mikor adott utoljára?

Talán 2021-ben.

Vagyis a kinevezésekor. Hiányzott önnek, hogy bizonyos dolgokról beszélhessen?

Bizonyos dolgokról szívesen beszéltem volna és beszélek is, de még jobb lenne, ha bizonyos dolgokat tehetnék. Az, hogy ezekről beszélek vagy nem, kevésbé fontos, az sokkal inkább, hogy tehetek-e érte vagy ellene.

Mi volt az, amiért nem kellett engedélyt kérnie a Belügyminisztériumtól vagy az OKFŐ-től?

A szakmai felelősség itt maradt, de gyakorlatilag minden másban engedélyt kellett kérni az OKFŐ-től, mint fenntartótól, műszaki kérdésben a KEF-től, illetve bizonyos helyzetekben a minisztériumtól.

És érzi már a változást? Könnyebb most igazgatni a kórházat, mint április 12-e előtt?

Szabadabb a légkör.

Abban biztosan, hogy itt ülünk mi egymással szemben és interjúzunk.

Igen, az interjúengedély megadása vagy elutasítása eddig sem rajtam, hanem az OKFŐ-n múlt.

Nyilván nem segítettek a nyugodt légkörben az arcfelismerő kamerák, amelyekkel a dolgozókat ellenőrizték – nemcsak itt, az összes hazai kórházban. A kamarák még itt vannak?

A kamerák itt vannak most is, de letakarva voltak eddig is, érdemben nálunk eddig sem működtek. Most sem működnek. Kártyás beléptető rendszert, azért a bíróságokon, ügyészségeken, versenyszférában mások is használnak.

A kamerákról most először hallhatjuk, hogy azokat nem is üzemelték be. Van még olyan téma, amiről az elmúlt hat évben nagyon szeretett volna beszélni, engedély híján viszont nem tehette?

Nagyon nehéz időszak volt, főleg az elején, amikor a Covid hónapjait éltük. Az első hullámban még taps és támogatottság övezte az egészségügyi dolgozók munkáját, aztán ez a küzdelem megszokottá vált. A járvánnyal sújtott két-három év rányomta bélyegét az egész társadalomra, utána pedig jött az új rendszer, amihez igazodnunk kellett. Ha lett volna lehetőség, hogy rendszeresen beszámoljunk arról, ami a kórházban történik, valószínűleg jó lett volna. De a világ a szenzációhajhászás felé fordult, az érték vagy a valós probléma nem érdekel szinte senkit. Felkapott, gyorsan pörgő hírekre van szüksége a médiának.

A sürgősségi helyzete

A legutóbbi sajnálatos tragédia, amikor egy kisgyerek az otthonában kádba fulladt, de végül a győri kórházban hunyt el, az egyik olvasatban lehet „felkapott, gyorsan pörgő hír”. De ha ennek a tragédiának a mélyére akarunk ásni, akkor meg kell kérdezzem, hogy az egészségügyi rendszer is minden szabályt betartott-e? Mert a beteg kisgyerekkel járt az ügyeletben a család, de hazaküldték őket. Ez a vizsgálat, hogy áll?

Nehéz téma ez, hiszen az édesapa kiment a fürdőszobából, a kisgyerek magára maradt, amikor feltehetően a lázgörcs előállt. Egy enyhe lázzal az ügyeletre érkező gyereket nem szokás kórházban beutalni. Az igazságot egy nap több ezer esetben lehetne keresni, mert ennyi vizsgálat történik, de nyilván egyedileg csak akkor keressük, ha extrém és megrázó esettel állunk szemben. Ez a rendőrségi vizsgálat még tart, hadd mondjak majd akkor végleges eredményt, amikor lezárul.

Rendben, de ha már a sürgősségi ellátásnál tartunk: úgy tudom, hogy a fiatal orvosok meghúzták a határt, hogy a kötelező ügyeleten túl többet nem vállalnak, ezért a korábbinál is hosszabb a várakozási idő az SBO-n, egyesek szerint az ellátás össze is omolhat.

Magyarországon egy teljes állásban dolgozó orvosnak havi két ügyelet vállalása a kötelező. Ha ezt az orvosi gárda betű szerint betartaná, akkor a hónap közepén, osztályos orvoslétszámtól függően, a kórházakat – az összeset – bezárhatnánk. A győri kórház is azért működik, mert az itt dolgozó 480 orvoskolléga megteszi, hogy önként vállal többletmunkát.

Ha ilyen szoros a nadrágszíj, miért váltak meg olyan nyugdíjas kollégáktól, akik még dolgoztak volna az osztályukon vagy akár a sürgősségin is?

Teljes állásban, tehát negyven órában valóban nincs már nyugdíjas orvos a kórházban, legfeljebb 1-1 esetben, kizárólag az olyan szakmákban, amelyek hiányszakmának minősülnek. A nyugdíjas orvosok maximum 30 órában dolgozhatnak nálunk.

A rezidensek jelentik a megoldást?

Mi minden évben huszonnégy-huszonöt rezidensállásra kapunk engedélyt, és minden évben betöltjük ezt a számot. Tudnánk akár 30-35 rezidenst is alkalmazni, de ennyire nem kaptunk még engedélyt, bár bombázzuk a kérelmünkkel az OKFŐ-t.

Ha nyugdíjasok teljes állásban már nincsenek, rezidensből kétszer annyit is fogadni tudna a kórház, kivel lehetne megoldani a személyhiányt a hónap közepe után?

Azzal a korosztállyal, amely az egész rendszerből hiányzik: a 45-55 éves orvosokkal, akik egy jelentős része kiment külföldre, a másik pedig a magánellátásban dolgozik. Rájuk nagyon fontos vezetői és oktatói feladat várna, ha itt lennének. Jelentős mértékben a jelenkori munkatársaink lojalitásán múlik az „egész kórház” működése.

Gondolja, hogy most haza fognak jönni?

Egy példáról már tudok: Németországból hazaköltözött egy kolléga, aki szeptember 15-től az egyik belgyógyászati osztály vezetését vette át.

A legégetőbb kérdés: a szakdolgozóhiány

Mi most orvosokról beszélünk, de az ápolói fronton, a műtőkben még nagyobb a hiány.

Ez a legégetőbb hiány, valóban. Két és fél évvel ezelőtt elkezdtünk egy programot, aminek a lényege az volt, hogy akik hajlandók továbbképezni magukat, a tanulmányi idejük alatt havi százötvenezer forintos ösztöndíjat kapnak. Tíz-tizenkét munkatársunk képzése már elindult, volt, aki végzett is. A kérdés ugyanakkor az, hogy ezt a magasan kvalifikált aneszteziológiai asszisztensi szaktudást a kórházunkban akarják-e hosszú távon kamatoztatni.

Az egyik szakdolgozó egy másik problémát is felvetett: ő hajlandó lenne (át)képzeni magát, de utána a fizetése talán 20 ezer forinttal lesz magasabb, nem versenyképes ajánlat, hogy 280 ezer helyett így majd 300 ezret vihet haza havonta. A bérek rendezéséről mi az ön véleménye?

Ma azért már jobb a helyzet a bérek tekintetében – a fent nevezett szakdolgozó segédápoló vagy orvosírnok lehet –, de ki kell mondani, hogy egészen kiemelt bért csak rengeteg erőn felüli munkával lehet keresni az egészségügyben. A szakdolgozók nem feltétlenül azért mennek el, mert máshol lényegesen jobb bért kapnak, hanem azért, mert az a nyomás, amivel itt nap mint nap szembesülnek, sehol máshol még megközelítőleg sem éri őket. Se egy civil munkahelyen, se egy másik vagy környező kórházban. Itt az SBO-n vagy a műtőkben éjszaka olyan mértékű terhelés van a szakdolgozókon, hogy kevesen tudják ezt hosszú távon csinálni.

Főigazgatóként nincs eszköze arra, hogy a minisztériumot meggyőzze arról, hogy ha már a Petz lett a centrumkórház, ide küldik azokat a betegeket is, akiket a kisebb kórházakban nem tudnak ellátni, akkor ez az intézmény kapjon többet, s abból ki tudja fizetni a túlmunkát vállaló kollégákat?

Az elmúlt öt-hat évben mi betartottuk azokat a szabályokat – gondolok a bérekre is –, amelyek elő voltak írva mindenki számára. Ideje lenne beszélni arról valóban, hogy már a környező megyék vezető kórházaiban is csökken az ellátási kapacitás, egyes szakmák nem is működnek, és ezek az ellátások Győrre koncentrálódnak mindennemű érdemi kompenzáció nélkül. Az eredeti kérdést nem akarom megkerülni: pár hete itt járt nálunk az újonnan kinevezett országos kórház-főigazgató, az eredetileg háromórásra tervezett látogatás hétórásra sikeredett, minden – a kórházunk és régiónk működésével kapcsolatos – részletre kíváncsi volt, minden felvetésünket meghallgatta. Írásbeli összefoglalót kért a győri látogatásról, remélem, hogy ezzel segíthettünk a pontosabb összkép feltárásához.

Mire alapozza most az optimizmusát, hisz a szakemberhiány és a túlterheltség nem újkeletű probléma, de soha nem történt semmi?

Ez így igaz. Nekem személy szerint meglepő volt Dr. Tótth Árpád főigazgató felkészültsége, nyitottsága, és az, hogy láthatóan komolyan gondolja, hogy a szakmai koncepciót át lehet vinni a kormányon, a politikán.

A hálapénz

Egy valamit azért átvittek: a hálapénz eltörlését. Arról mit gondol?

Úgy érzem, hogy most már belülről is üdvözli a szakma. De ez sem egy egyszerű kérdés, mert a rendszerben jelenleg nincs érdemi motiváló tényező. Nehéz úgy dolgozni, hogy érdemben csak a munkában eltöltött évekhez, életkorhoz kötik a fizetésedet, függetlenül a szakterülettől, szaktudástól, szakmai színvonaltól, és ha többet szeretnél, akkor sem teheted. A motivációra ki kellene találni valamit. hogy javuljon az egészségügyi ellátás színvonala az országban.

A hálapénzzel kapcsolatban élte át a Petz-kórház az egyik legnagyobb drámáját, amikor az onkológiáról több orvos és ápoló jogviszonyát is felfüggesztették. Ahhoz mit szólt?

Ebbe a témában sem látok tisztán, mert erről sem kaptam teljes körű információt.

Egy főigazgatónak nem árulták el, hogy miért fejeztek le egy osztályt?

A „lefejezés” a következménye volt a történteknek, de eddig valóban nem kaptam hivatalos jelentést arról például, hogy mekkora összegről, hány esetről volt szó. Ha úgy kérdezi, hogy ilyen súlyos büntetést kell-e kiszabni a hálapénz elfogadása miatt, a válaszom az, hogy biztosan nem. Milliárdos csalásoknál sokszor jóval enyhébb büntetést kérnek az elkövetőkre.

Arra lát esélyt, hogy az új rendszerben ezeknek az orvosoknak lesz visszaút?

Igen. Én úgy tudom, hogy az ítélet szerint három évre tiltották el őket az Egészségügyi Szolgálati Jogviszonyban való foglalkoztatás lehetőségétől, és az idő felénél tarthatnak.

Visszaveszi őket?

Akinek a szakmai munkájával elégedettek voltunk, és jogi lehetőség nyílik rá, igen.

Az örök sláger: a várólisták

Vissza akkor a várólistákhoz, hiszen csoda nem történt az elmúlt öt-hat évben, éveket várunk továbbra is a protézisműtétekre. Jelenleg még az a helyzet, hogy kisebb műtétekre egy csomó győri már elmegy Pápára például. Ezt jó megoldásnak tartja?

A várólisták mögött mindig kapacitáshiány van. Ha nekem adott számú műtőre fele annyi szakemberem van, mint amennyire igény lenne, akkor azokat az operációkat fogjuk elvégezni, amelyek a legsürgősebbek. A várólistás műtétek nem ezek. És még egyszer el kell mondanom, hogy a környező kórházak III-as progresszivitású (bonyolultabb, hosszabb, komplexebb – a szerk.) műtéteiből olyan sok esetünk van, hogy egy szintnél többet nem tudunk apasztani a várólistákból. Erre részben megoldást jelenthet, ha például Pápára megy a beteg, vagy máshová. Mi például négy szakmát kivittünk a mosonmagyaróvári kórházba, és egynapos ellátás keretén belül ott műtjük a betegeket. A nyomást is csökkentjük így a győri kórházon, jelenleg négyszáz fölötti ilyen műtétnél járunk. A Honvéd Kórház után az országban nálunk száll le legtöbbször a mentőhelikopter, az összes urológiai daganatos beteget mi látjuk el – több szomszédos megyéből is. Nem tudom, ezt meddig lehet bírni. Mi nem vagyunk klinikák, nincs klinikai szintű HR állományunk, nem kapunk klinikai szintű finanszírozást, ugyanakkor sokszor klinikai szintű ellátást nyújtunk.

Ez miért fontos? Segítsen megérteni.

A klinikák nincsenek az OKFŐ fenntartása alatt és más, összességében jelentősebb finanszírozást kapnak. Ha a műszerezettségben nem tudunk lépni, akkor komoly bajba kerülhetünk. A saját felmérésünk szerint műszerezettségben ahhoz, hogy a minimum elvárásnak megfeleljünk, nyolc-tíz milliárd forint beruházás kellene már most. A Vasvári Pál utcai telephelyen 10-15 mosdóban nem működnek a vizesblokkok. 2024-ben három hónapig nem volt fűtés a szülészeten és az urológián. Pedig ezek „mindössze” tízmilliós tételek voltak. Hogyan gondolkodhatnánk akkor egy olyan „zöldmezős beruházásban”, ami a sürgősségi ellátást leválasztaná egy külön blokkba? És ez csak egy terület, ott van még például a szociális része az ellátásnak: a belgyógyászatról nem tudják/akarják hazavinni az idős betegeket a hozzátartozóik, a kórház sokszor úgy „bedugul”, hogy a tervezett ellátások egy részét nem tudjuk megoldani. És igen: a háziorvosi rendszerrel is fontos lesz valamit kezdeni.

Az orvosait engedi más kórházakban, akár a magánellátásban is dolgozni?

Nálunk mindenki megkapta az engedélyt minden ilyen irányú kérésére, a munkajogi szabályoknak betartása mellett.

És abból nincs feszültség, hogy a kiskórházban sokkal jobban megfizetik őket?

De, van. Ezért mondtam és mondom az illetékeseknek, hogy a győri sürgősségin vagy a hajnalig a műtőben dolgozó kollégát kellene megfizetni jobban. A szakdolgozói fizetésemelés nem vita tárgya, de két-három éve volt már az orvosi béremelés is, ott szintén lépni kellene. Lehetne megoldás, ha a magánellátás felé nyithatnánk mi is, de ezt az előző kormányzat alatt határozottan tiltott volt. Ezért mi történt?  A kolléga elment másodállásban a magánrendszerbe, későig dolgozott és fáradtan kezdett másnap. A győri SBO-t napi száz beteg ellátására tervezték, ehhez képest átlag napi 210 beteget látunk el ugyanannyi orvossal, eszközzel, felszereléssel. És mondok még egy fontos számot: a sürgősségire beérkező betegek ötven százaléka T5-ös triázs, vagyis olyan eset, amely valójában nem igényelne sürgős ellátást.

Semmit nem segített ezen az, hogy a háziorvosi ügyelet oda került az SBO mellé?

Biztosan segített, csak a számok nem ezt mutatják. Lehet, hogy még jobban emelkedett volna az előbb említett szám, ha nincs itt a háziorvosi ügyelet. A háziorvosi ellátásnál is azt látjuk, hogy húsz-harminc százalékban nem tudja biztosítani a rendszer a megfelelő alapellátást, nincs orvos, a beteg helyette sokszor azt kapja, hogy „menj be a sürgősségire!”. Az elmúlt években nem lett jobb semmivel sem az egészségügyi kultúránk, azt kell még mindig elmagyarázni, hogy egy kéthetes fejfájással nem a sürgősségire kell menni. Ugyanakkor mi vagyunk az utolsó végvár, nekünk mindenkit el kell látnunk, nem tehetjük azt, amit mások, hogy továbbküldjük a beteget.

De mindez a betegen csapódik le, aki megkapja, hogy mit keres itt… Lehet, hogy a beteg nem tanult semmit, de az egészségügyi rendszer sem az emberi kommunikációról.

Igen, lehet, hogy így van, de itt nulla-huszonnégy órában, az év 365 napján működő rendszerről beszélünk. Olyan mértékű kiégettség van a rendszerben, ami nehezen visszafordítható, és ez a kommunikációra is rányomja a bélyegét.

Gazdálkodj okosan!

A pénz segítene?

Mire gondol?

Hogy legalább annyit kapnak, mint amikor elmennek egy másik (kis)kórházba az SBO-n ügyeletet vállalni.

Ezért vannak olyan kiskórházak, amelyek adóssága jelenleg arányában sokszorosa, és abszolút értékben is nagyobb lehet, mint a miénk… Lehet ilyen utat választani, elengedni a gyeplőt, de én azt mondtam erre, hogy nem. És a hozzám hasonló „jóhülyék” miatt a racionális működés még egy-egy kórházban biztosított. Átfogó megoldás kellene: minden intézmény találja meg a helyét a rendszerben, a túlteljesítő kórházakat pedig honorálni kell. Egy kórház jövője nagyban a szakmai portfóliójától függ. A kiskórházaknál lehetne kapacitást növelni az előre megtervezett és kontrollálható műtétekkel, de a technika és a tudomány ott tart, hogy a komoly műtéteket, életmentő beavatkozásokat a centrumkórházakban kell elvégezni. Ezt valamiért nem akarja elfogadni a teljes szakma. Pedig bizonyos ellátásokat nem tudunk bárhol biztosítani a betegeknek.

A szakma lehet, hogy ezt tudja, a politika nem akarja ezt a nyilvánvalóan kényes kérdést kezelni. Eldobja magától, mint a forró krumplit.

Azt kellene megérteni, hogy nem kell feltétlenül bezárni kórházakat, a kórházak meglévő szakmai portfólióját kell átgondolni és átalakítani.

Az, hogy a győri kórház a gazdálkodását tekintve továbbra is „az eminens diák”, nem újdonság, a korábbi vezetés is ezt az utat járta. De mi az, amit ön másképp csinál, mint az elődei?

Nehéz megmondani, mert az ő működésükbe – hiába dolgoztam már akkor is a kórházban orvosként – nem láttam bele. Azt is tudom, hogy az orvoskollégák sem tudhatják, hogy mi mit csinálunk pontosan. A vezető kollégákkal minden évben személyesen körbejárjuk az osztályokat, és mindenhol megkérdezzük, hogy milyen, az egész kórház működését érintő változásokat javasolnának. Mindenki a saját osztályával van elfoglalva, abból a látószögből nem érzékelhető az egész rendszer és annak problémája. A kórház 2800 embert foglalkoztat, ez egy falu mérete, és mindenkinek megvan a maga gondja.

Két polgármesterrel is dolgozhatott, előbb Dézsi Csaba Andrással, majd pedig Pintér Bencével. Kivel mire jutott?

A város nem fenntartója a kórháznak. Az én vezetői megbízatásom alatt, tehát 2021-től nagyobb városi támogatás nem érkezett a kórházba. Pintér Bence polgármesterré választásával annyiban változott a helyzet, hogy ő proaktívan kérdezte, miben tudnának segíteni. Ahhoz képest, hogy nem az egészségügyből érkezett, próbálta megérteni a rendszert. Neki köszönhető, hogy arról a 30 millió forintról, amit a városi büdzséből deklaráltan az egészségügynek, a kórházunknak szántak, végül főigazgató jogkörben magam dönthettem. Így tudtunk a szakrendelőkbe klímákat felszerelni.

Meglepett, mert azt gondoltam, hogy az orvos-polgármester idején a kórházba érkeztek támogatások.

Hivatalosan, főigazgató címzéssel nem.

A jövőjével kapcsolatban mit tervez? Tud arról, hogy kiírnak-e új pályázatot?

Az OKFŐ-től hallottuk, hogy valószínűleg minden főigazgatói és gazdasági igazgatói helyre pályázatot írnak ki. Ezt korrektnek is tartom. A lehetséges pályázatom attól is függ, mit tartalmaz a kiírás. Nem aggódom a sorsom miatt, én bármikor vissza tudok menni a szakmába, szeretek gyógyítani.

Szeretné folytatni?

Az egész családom sorsát a közösségért való aktív tenni akarás alakította. Szívesen folytatnám ezt az utat. De mindenkinek bármikor felmondhatnak, ezt tudomásul kell vennünk.

Akkor is folytatja, ha minden ugyanígy marad: vagyis mindenhol lesznek kinevezett intézményvezetők, de nekik a minisztériumból vagy az OKFŐ-től mondják meg, hogy mit tehetnek és mit nem?

Ez feltételezés. Az ember öregszik, kipróbáltam már ezt is, de én többek között azért lettem orvos is, mert szeretek felelősséget vállalni és emberekkel foglalkozni. Én nagyon örülnék, ha főigazgatóként nemcsak szakmai, hanem valódi felelősséget kaphatnánk a kezünkbe. Jót tenne az egészségügynek.