Fotó: Szami
Az új győri mentőállomást, amely a Modern Városok Program alig néhány megvalósult fejlesztésének egyike, hivatalosan 2024 februárjában adták át a Petz-kórházhoz és a Győr Plázához közel (ez Nádorváros vége), de az épületből előtte már hónapokkal kiköltöztek a győri mentők. Lassan két éve üresen áll a belvárosi mentőállomás, arra voltunk kíváncsiak, hogy az OMSZ miként kívánja hasznosítani a nyilvánvalóban több százmilliós értéket képviselő ingatlant.
Kérdésünkre az Országos Mentőszolgálat nem várt választ adott: „Tájékoztatjuk, hogy az Országos Mentőszolgálat a vagyonkezelési jogról lemondott, az ingatlant átadta.” Azt nem tették hozzá, hogy kinek, de mi utánajártunk.
Mint kiderült, az ingatlanra korábban volt ugyan befektetői érdeklődés a piacról is, de az állam nekik azt mondta, hogy az épület nem eladó, hasznosítani kívánja. Az idegenrendészet lehetséges verzióként jött szóba, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) nekünk küldött válaszában ezt most megerősítette:
„Az Országos Mentőszolgálat győri mentőállomás belvárosi épülete valóban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vagyonkezelésébe került, annak érdekében, hogy ott a későbbiekben, az épület felújítását követően a jelenleg a Szövetség utca 15-17. szám alatti ingatlanban működő Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság kapjon elhelyezést.”
Mit végez az idegenrendészet? A honlapjukon található leírás szerint országos hatáskörű, önálló költségvetési szervként a belügyminiszter irányítása alá tartoznak. „Jelenleg az ország területén nyolc regionális igazgatóság és 24 kirendeltség fogadja a jelentős számú külföldi ügyfelet. A főigazgatóság az egész ország területére kiterjedő illetékességgel látja el a külföldiek beutazásával, tartózkodásával kapcsolatos ügyeket, eljár a menekültügyi kérelmekben. Hatáskörébe tartozik továbbá a Magyarországon illegálisan tartózkodó vagy más jogsértést elkövető külföldiek ügyében a döntések meghozatala, az ország elhagyására kötelezett külföldiek hazautaztatásának megszervezése.”
Idegenrendészeti eljárás akkor indul, ha harmadik országbeli állampolgár jogellenesen tartózkodik Magyarországon, és nem alanya menedékjogi eljárásnak. Ilyenkor elrendelhető őrizet, kiutasítás vagy önkéntes távozás – tolmács biztosításával, meghallgatási jegyzőkönyv készítésével történik a döntéshozatal.
Jelenleg ezeket a Szövetség utcában végzik, abban a tömbben, ahol a Készenléti Rendőrség is dolgozik. Ha valakinél őrizetet rendeltek el, azt is meg tudták oldani az épületben, amíg a döntés az illető sorsáról megszületett. Részletek híján azt nem tudjuk még, hogy a volt mentőállomás – amely eredetileg laktanyának készült – a felújítás után például ezt a funkciót is ellátja-e. De a regionális igazgatóság költözése logikusan minden feladat költözését is jelenti.