A 2025. március 15-én a kormánykommunikáció átlépte a vörös vonalat, amikor a miniszerelnök „poloska” szót használta többes számban ünnepi beszédében azokra, akiket politikai ellenségnek tekint. Ezután sokan idézték a dehumanizálás igazolásaként Szálasi Ferenc „nemzetvezetőt” 1944-45-ből, de jobb, ha tudjuk, hogy a hírhedt mondat 80 éve Győrben is elhangzott. Érdemes megfigyelni, még ha lélekölő olvasmány is, hogy miként próbálta a propaganda a társadalommal elfogadtatni a jogfosztásokat, deportálásokat anno a városunkban.
Látni kell, hogy min szörnyedtek el a „poloskás” kijelentés után azok, akik olvasták a vészkorszak sajtóját. Nagyszüleink pedig utánaolvasás nélkül is vissza tudnák most idézni, hogy ez a hasonlat szinte közhelynek számított a hivatalos propaganda szókészletében.
Poloskapetizés most
A jelen helyzet jól ismert: másnap a kormánypropaganda visszakozott és a mondatot „poloskapetizésként” kezdte magyarázni, maga a miniszterelnök adott olyan értelmezést utólag a sokkoló mondatnak, mintha az egyes számban Magyar Péterre vonatkozott volna. Mi akkor most idézzük az eredeti szöveget: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget”.
Ám a szellem másnapra már kint volt palackból. A Szálasi Ferenctől idézett régi „poloskás” párhuzam is bejárta a Facebookot, és mindez azért is fontos, mert amikor egy hatalom közösségeket bélyegez meg, akkor a hadseregnél ezerszer fontosabb eszköze a propaganda, amely a társadalomból verbuvál sereget. Ezért fogjuk felidézni, hogy milyen csomagolásban fogadtatták el a vészkorszakban a skarlátbetűt, aminek vége a vármegyei zsidóság pusztulását is jelentette.
Szálasi beszéde Győrben
Szálasi poloskás beszéde a maga korában gyorsan leszivárgott a helyi vezetőkig, Győrött elhangzott 1945 februárjában. A Munkásság Országos Sajtó és Propaganda helyettes vezetője citálta a vezér szavait a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom nagygyűlésén, amin jelen volt Magyarffy Gyula főispán, Karsay Árpád polgármester, a párt, a honvédség, a hivatalok tagjai. (Győri Nemzeti Hírlap, 1945. febr. 14.) A zsidókérdéssel kapcsolatosan Szálasi Ferenc állítólag azt a kérdést válaszolta meg korábban a szónok szerint, hogy „Miért bántják szegény kis zsidókat, ha már a nagyokat támadják is?” Szálasi azt válaszolta: „Ha a kérdezőnél poloskairtás van, vajon kiválogatják-e, hogy melyik poloska csípett és melyik nem. A szegényebb zsidó csak azért nem támadott, mert nem volt alkalma rá.”
Tudósítás a győri nyilasok gyűléséről, ahol Szálasit idézte a szónok (GyNH, 1945. febr. 14.)
A legszimplább tények figyelembevételét sem igényelte senki a propagandától, például, hogy az országban ekkor már alig akadhattak zsidók, hiszen ’44 nyarán deportálták a vidéken élőket, ősszel a pesti gettót is felszámolták. De a dehumanizálás a mindennapi szókészlet része volt, és ahhoz, hogy a társadalom egy jelentős része elfogadja a népirtást, két fő teendője volt a szócsőként működő Győri Nemzeti Hírlapnak, amely nap mint nap hangszóróként erősítette fel a hivatalos narratívát:
1. Folyamatosan okot keresni a kispolgári gyűlöletre.
2. Folyamatosan letagadni, hogy népirtás történik, mivel abban a tucatember már nem szeretne bűnrészessé válni.
A holokauszt nem a német megszállással kezdődött Magyarországon, hiszen hatályban voltak a zsidó törvények, amik közül az elsőt Darányi Kálmán miniszterelnök a győri kultúrházban, a későbbi BBMMK-ban jelentette be 1938. március 5-én. Másrészt a zsidó férfiakat már 1941-től csoportosan hívták be és a Frigyes laktanyában naponta ütötték, rúgták. De mindennapi eseménnyé 1944. március 19-től és a Sztójay-bábkormány felállásától vált a jogfosztás. Eloszlathatjuk hát a tévhitet, hogy mindenért a németek és a nyilasok feleltek, mert az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvétel idejére a győri, mosoni zsidókat már 4 hónapja Auschwitzba vitték.
Ha most a Facebookon jönnének…
És most nézzük az 1944-es eseményeket újságolvasóként. Mindenki döntse el magában, hogy ma egyetértene vele, ha a Facebookon jönnének szembe ezek a mondatok! (Vastagon szedve mutatjuk a korabeli újságok kommentárjait.)
1. A sárga csillag viselése: A 10-szer 10 centis sárga csillagot március 31-től, ténylegesen április 5-től kellett viselni a zsidóknak. Sok razziát tartottak, főleg Szigetben, többeket megbírságoltak, internáltak a szabályszegésért. A mai Korányi térről például az egyik alkalommal 8 ember vittek be a „sárga csillag nem viselése” miatt. Pedig: „Nincs abban semmi megaláztatás, ha meg kell vallanunk hovatartozásunkat”. (GyNH, 1944. ápr. 6.).
A közöny és az antiszemita indulat mellett a részvét néma kínja is áthatotta a győriek egy részét, április 20-a körül több keresztény megjelent a győri utcákon, gomblyukában sárga virággal. Ezzel kapcsolatban:
„… melegen ajánljuk nekik: ne virágot, hanem sárga csillagot tűzzenek ki, ez férfias dolog lesz és a magyar társadalom nem fogja sajnálni őket, hogy odamentek, ahova a szívük húzza őket.” (GyNH, 1944. ápr. 22.)
2. Elveszik a vagyont: A zsidók vagyonát elvették, zár alá helyezték, április 18-tól kellett a vagyont bejelenteni. Elkobozták még külön rendeltekkel többek között a rádiókat, a telefonokat, később a kerékpárokat, fényképezőket, írógépeket is. „A zsidók vagyonát nemcsak a zsidónak, hanem annak a kereszténynek is be kell jelenteni, akinek zsidó vagyon van a birtokában, vagy őrizetében. Az internálás alkalmazható kereszténnyel szemben is. (GyNH, 1944. ápr. 29.) Keresztény el ne fogadjon zsidó holmit a gettósítás előtt!” (GyNH, 1944. máj. 6.)
Ami az ingatlanokat illeti: „Végre házhoz juthatnak a derék, sokgyermekes magyar családok, közülük elsősorban a többgyermekes hadiözvegyek, hadirokkantak. A zsidóktól igénybe vett földingatlanokból a száz holdon aluliaknak nagy részét a harctéren küzdő honvédeknek tartották fenn. A felosztásra kerülő volt zsidó nagybirtokokból is elsősorban azok fognak házhelyhez, földhöz jutni, akik fegyverrel harcolnak a hazáért, vagy épségüket áldozták a magyar jövőért. (GyNH, 1944. máj. 25.)
3. „Megtisztul az irodalom”: Döntöttek a zsidó szerzők műveiről, tilos őket kiadni április 30-tól. Az ekkor a Városházán működő győri könyvtárban elkülönítették 85 zsidó szerző művét a további instrukciókig. Megtisztul tehát a magyar irodalom (…) Az erkölcsrontó erotika eltűnik a magyar irodalomból.” (GyNH, 1944. máj. 5.)
4. Karonfogva egy zsidóval: A barátságoknak is véget kellett vetni, s jóval több kereszténynek van zsidó barátja, mint ahogy a propaganda beállította. Egy 21 éves szombathelyi kiszolgálólányt például internáltak, mert zsidó barátnőjével karonfogva sétált az utcán. Egy olvasói bejelentésre reagálva tettenérésként élte meg ezt a lap: „A szerkesztő üzeni: özv. B. M. – nőnek: Ne általánosságban vádoljon, nevezze meg pontosan a zsidókkal veszedelmesen barátkozó személyt. A zsidók elkülönítése, a nem csillagviselő zsidók ügye stb. a kormányférfiak dolga. Legyen nyugodt, sorra jönnek a rendeletek ezekben az ügyekben!” (GyNH, 1944. máj. 14.)
5. Felállítják a gettót: Április 29-én bejelentették a vidéki gettók felállításának tervét. A rengeteg életet követelő, első győri bombázás után alig több mint két héttel a gyászolók tehetetlen fájdalma iszonyú fegyver volt a propaganda kezében.
„Hogyan, hogy Pesten a nagy zsidók által lakott Lipótvárosra véletlenül sem esett még bomba? Hogyan, hogy a munkásvárosokat és városrészeket bombázzák előszeretettel a repülő négerek és zsidók és egyéb gengszterek? (…) Próbáljuk ki! Ha Isten őrizz, még eljönni akarnak Győrt bombázni, nehéz legyen a légi terroristáknak a füstkarikázás. Tömörítsük a zsidókat a hadicélpontok köré. Ha ezzel megvédjük gyárainkat, munkásainkat, munkásházainkat és a gyárak körül lakó magyar testvéreinket a bombázás poklától, akkor legalább valami érdemet szereznek a zsidók itthon, míg a magyar fiúk a keleti harctéren rohamoznak.” (GyNH, 1944. máj 4.)
Először azt lebegtették, hogy nem gettóba, hanem „bizonyos utcákba költöztetik” a zsidókat. Tehát a kezdeti terv szerint a 2-3 szobás lakásokban élőket különböző utcák kijelölt „zsidóházaiba”, az 1-2 szobásokét Szigetbe küldik. Végül a kormány lesöpörte ezt, az addig 1200 lelkes Sziget gettóvá alakult május második felére, végül 6000 embert zsúfoltak össze.
„Az eddig is szegény zsidónak nem hoz nagy változást ez az élet. Az a kevés szegény zsidó, aki eddig is szegény sorban élt, éli tovább ezt az életet. De a sokkal nagyobb százalékban jobb módú zsidóságnak keserves lesz bevonulni a gettóba. De a sors kereke megfordult, hogy igazságot tegyen.” (GyNH, 1944. máj. 31.)
(Hozzátesszük, miközben azzal hergelték a lakosságot, hogy a zsidók többsége fényűzően élt, 2-3 vagy több szobás lakásból május 20-ig 72 darab szabadult fel, míg 1-2 szobásból csak addig 105 darab – a szerk.)
„Szükség volt erre az intézkedésre, mert az idő eljött, hogy magyarságunk teljesen és véglegesen szakítson a zsidósággal, zsidó ne forgolódjék magyarok között, de magyar sem a zsidók között. (…) Akadtak jótékony zsidók, voltak jó zsidók, rossz zsidók, ilyen és olyan zsidók. Most mindez nem számít. Nem azért irányítják X zsidót Óvárra, mert pont ő volt rossz, itt most nem erről van szó. A zsidóság összessége, mely mindig együttérzett minden zsidóval, most elválik a magyarságtól. Sorsukat elintézik, a kivándorlásig igen egyszerű életet fognak élni, távol az általuk feketévé varázsolt piactól, távol a könnyen befolyásolható fülektől. Nem kell már suttogniok, beszélhetnek maguk között bátran és szabadon. Kitervezhetik a szebb jövőt, amit ugyan ők másképpen gondolnak el, mint mi, de ez egyszer legyenek reálisak, mert többé nem mennek vissza a magyar falvakba. Helyette a távoli, új zsidó haza integet feléjük és majd, aki meg tud változni, aki zsidó majd komolyan akar és tud dolgozni, az pátriárkái kort is megérhet, nem fogja őt ebben zavarni semmi. Most keservesek a napok, a hetek, de egy jobb jövő reményében majd elszenvedik ők, hiszen a magyar hatóságok most is humánusak, senkit nem bántanak, csak a zsidók élettere szorul össze saját körükben. (GyNH 1944. május 16.)
nappal a győri deportálások után.
(GyNH: 1944. jún, 18.)
6. A Mosonban összegyűjtött zsidókat is Szigetbe viszik: A vármegye falusi zsidóit először – május 15-től – Mosonba küldték, de végül június 6-án Szigetbe vonatoztatták őket, akár a magyaróváriakat, a pannonhalmiakat, a tósziget-csilizközi és téti járás 63 falujának lakóit. A lap gúnyolódott a faluról elhurcoltakon: „Pórul jártak azok a győri zsidók, akik a légitámadástól való félelmükben Győrből kiköltöztek a községekbe” (GyNH, 1944. máj. 23.)
(Nem számított, hogy előtte ugyanez az újság közölte a kormánybiztos felhívását, hogy a veszélyeztetett helyeken élők nyáron költözzenek ki falura – a szerk.)
A gettóban tömegnyomor alakult ki, még a Kígyó utcai ortodox templomban is ágyak sorakoztak a padok helyén, május 31-e, este 8 óráig minden győri zsidónak be kellett költözni. A magyar parancsnok a német SS-obersturmführernél is kegyetlenebb volt. A zsidó nőorvos kérelmet írt Koller Jenő polgármesternek, hogy még a legelemibb higiénia sem áll rendelkezésre a fertőzések elkerüléséhez. A zsidókat egyébként már májustól elejétől kitiltották a közfürdőkből és csak három és fél hét múlva engedték, hogy kijelölt napon tisztálkodhassanak, összezsúfolásuk után ez már közegészségügyi érdek volt.
7. Kijárási tilalom, vásárlási tilalom: A zsidók – akiknek Győrben május 11 óta kijárási tilalmat rendeltek el este 8-tól – a gettó megnyitása után eleinte kijárhattak a csendőrség által őrzött kapun, később már csak 9 és dél között. A piacokon szerdán és szombaton csak 11 után vehettek élelmiszert már hetek óta. De egy elkeseredett háziasszony állítólag így panaszkodott: „hiába a rendelkezés, a zsidók mégis előnyösebben jutnak élelmiszerhez, mégpedig a korareggeli órákban”.
„Ravasz furfanggal új kereseti lehetőséget nyújtanak egyszerű, szegény, keresztény asszonyoknak azáltal, hogy bevásárlóként alkalmazzák őket. (…) Szerdán délelőtt egy falusi nénit is tetten ért a figyelmes rendőr, amikor egyik belvárosi bérpalota kapujában egy-pár tyúkot akart eladni egy Dávid-csillagos zsidómamának (GyNH, 1944. jún. 1.)
Költözés a szigeti gettóba, a képeket a Régi Győr mutatta be, készítőjük, forrásuk ismeretlen.
8. „Piszkosak a zsidó lakások…”: Eközben a zsidó lakásokba beköltöztették a bombakárosultakat és más nem zsidókat. „Sorra jönnek szerkesztőségünkbe panaszkodni, hogy általában elhanyagoltak, piszkosak a volt zsidó lakások. Ez úton is felhívjuk a keresztény költözködők figyelmét, hogy minden kiürített lakás az elhagyatottság képét nyújtja, amin egy alapos takarítással lehet segíteni. (…) Ajánlatos lenne minden utcába zsidó munkaszolgálatos takarító csapatot szervezni egy munkafelügyelővel, hogy ezek a csapatok takarítsák ki a zsidók ált piszkosan hagyott lakást, mert a keresztény családoknál ritka ma már a háztartási alkalmazott, viszont a zsidó szemetét méltányos, hogy zsidó takarítsa el.” (GyNH, 1944. máj. 25.)
(Érdemes belegondolni, hogy ezeket az embereket úgy rúgták ki az otthonukból, és vitték nyikorgó karavánokon, ami még a zár alá vétel után maradt: pár göncöt, ágyneműt, néhány kanál cukrot és szezámolajat. De még az is nemzeti vagyonnak minősült – a szerk).
A következő 5-8 naphoz a propagandának már nem sokat kellett hozzátenni, legfeljebb életben tartani a hitet, hogy a zsidókat senki nem bántja. Június 6-án – a normandiai partaszállás napján – a szigeti gettóban megszűnt a kijárás, körbevették a területet és hajnalban durván felverték és felsorakoztatták a lakókat. Poggyászvizsgálatra és testi motozásra hajtották át mindenkit a szigeti elemi iskolába, ahol néhány nappal korábban kínvallatással próbálták kizsarolni a jobb módúnak gondolt zsidók rejtett vagyonát. Meztelenre kellett bent vetkőzni, a férfiakat terpeszállásban, a nőket – kislánytól a legidősebbig – primitív spanyolfal mögött ellenőrizték az ezért később elmarasztalt – katonailag kirendelt – szülésznők. A gumikesztyűvel kitették őket a fertőzésveszélynek is. A motozás egész nap tartott, aki nem került sorra aznap, azt a későbbi kekszgyárba vitték.
Négyes sorokban indultak az 500 fős csoportok, méterről méterre haladva a 3 kilométerre lévő Budai úti barakkokba, ami évtizedek óta a város szégyenének számító nyomornegyed volt. Az áprilisi bombázás végképp agyon tépázta. A padló nélküli, hiányzó ajtajú, ablakú, víz nélküli viskókban 20-25 ember sínylődött, a zsidóság egyik fele 4, másik 7 napon át. Róth Emil neológ és Synders Bernát ortodox rabbit megkínozták, amiért a németek engedélye nélkül istentiszteletet tartottak híveiknek.
Június 11-én, esős vasárnapon, délután minden 18 és 55 év közötti nőnek és férfinak össze kellett csomagolni. Búcsúzni nem volt idő, korbáccsal és puskatussal ütötték, aki kicsit lemaradt, és így hajtottak 3000 zsidót a teherpályaudvarra. Ott 45-50 kocsiba terelték őket, és 70-80 ember került egy vagonba. Kibírhatatlan volt a forróság, a levegőtlenség és a bűz. Négy napig utaztak. Június 15-én az első győri zsidóvonat elhagyta a birkenau-i állomást és egy külön vágányon két kilométert haladt. A vármegyei zsidóság másik fele ekkor már egy napja volt úton az ismeretlen Oswiecim felé.
9. „A zsidóknak el kell vitorlázniuk Európából” „Kedves jámbor nénike, nem tudjuk, hol beszélték tele a fülét azzal, hogy az elszállított zsidókat mind megölték.” (GyNH, 1944. júl. 25.)
„A zsidóság magyarországi jóléte bezárult. Életüket nem veszi el senki, de a háború befejezése után megürül a gettó is, mert a zsidóknak el kell vitorlázniuk Európából. (Pohárnok Jenő főszerkesztő, GyNH, 1944. máj. 31.)
„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.” (Apor Vilmos püspök 1944-es, pünkösdvasárnapi prédikációjából).
