Fotó: Szami
Ahogy időről-időre ellátogatunk egy-egy helyre, minden alkalommal fel kell ismerjem, hogy némiképp talán a szokásaim rabja vagyok. Ha van egy kifőzde, étterem, bár – ami bevált, akkor nehezen váltok, és nem azért, mert „félnék”, hogy elesek a megszokott minőségtől, inkább pusztán a kényelem tart vissza.
Így vagyok a kínai büfékkel is, hogy bár szeretem az itteni ételeket, szinte mindig ugyanarra a helyre járok (hamarosan ez is bemutatásra kerül, nem spoilerezem le), így hirtelen jött a ráeszmélés, hogy bár már rendeltem korábban a Fei Fei-ből, még sosem jártam náluk.
A hosszú felvezetés után lassanként rákanyarodva a lényegre, az első nagyobb különbség az előzőekben tesztelt ázsiai kifőzdékkel szemben, hogy ez nem egy üzletközpont menzáinak sorában foglal helyet, hanem egy külön álló üzlet, így a megjelenés itt volt a legautentikusabb. Vagyis hogy mennyire autentikus, az biztosan megkérdőjelezhető, de itt köszöntek vissza a legnagyobb mértékben az ázsiai kultúrát tükröző elemek a dekorációban.
Díszes lámpák, képek a falon – de a fényűzésnek sajnos nyoma sincs, minden részlet egyértelműen igazolja, hogy ez az étterem nem mostanában nyitott, és valószínűleg az indulása óta nem igen fordítottak figyelmet a megjelenésre… mondhatnám csupán letűnt korok fénye köszön vissza, minden egy kicsit ütött-kopott már.
Fotó: Szami
A pult viszont annál inkább hívogató. Fél 1 körül érkeztünk, bőven volt választék, csak dönteni volt nehéz, hogy mit kóstoljunk meg. Az ételek nagy része egyébként nem volt ismeretlen, hasonló kínálattal vár a legtöbb kínai büfé, ami rám újdonságként hatott az a sertéshúsgombóc volt, amit magában, édes-savanyú és szecsuáni szósszal is lehetett kérni (utóbbit meg is kóstoltuk).
Fotó: Szami
Amit végül kértünk: két kis adag hús+köret, két szerencsesüti, egy dobozos üdítő – az ára: 4 720 Ft. Ez szinte teljesen egyezik azokkal az árakkal, amiket a Purple Panda-ban tapasztaltunk, a plázásnál pedig talán minimálisan olcsóbb.
Az egyik menünkkel biztosra mentünk – hagymás kacsa zöldséges sült tésztával. Ezzel nem tudtak hibázni, minden nagyon finom volt, és a kis adag hús ezúttal is akkora mennyiséget jelentett, ami bőven kifogott rajtunk. A másik választásunk pedig a korábban említett sertéshúsgombócra esett szecsuáni szószban üvegtésztával. Amennyire a hagymás kacsa pozitív hatást gyakorolt ránk, ez annál inkább volt csalódás. Az üvegtészta túl sós, a húsgombóc pedig feltételezem, jól volt elkészítve, viszont nem igazán nyerte el tetszésünket. A mártás rendben volt, a gombóchoz hasonlót viszont még nem ettem. Egyfelől mintha nem is tipikus darált hús lett volna, hanem valami sokkal pépesebb, másfelől pedig nem tudtunk rájönni, hogy mivel lehet összekeverve, valamilyen darára tippeltünk, így az egész gombóc nagyon lágy volt (és egy kicsit sótlan is).
Mindezeken túl is azt mondom, hogy az árát megérte, a gombóc helyett legközelebb mást kérünk, az üvegtészta elsózását meg be tudjuk annak, hogy szerelmes a szakács.
A végén nem hagyhatom ki sosem a szerencsesütit: „Ne hagyd magad lestrapálni.”.
