Fotó: Marcali Gábor
Mintegy 200 hajó és több ezer néző részvételével rendezték meg szombat este a II. Lampionos Hajós Felvonulást Győrben. A kivilágított hajók, csónakok látványos sora másodszor népesítette be a város folyóit, a partokon családok, baráti társaságok és érdeklődők ezrei gyönyörködtek a különleges nyáresti programban. A szervezők szerint akár tízezren is lehetettek, sokkal többen, mint a tavalyi, első felvonuláson.
A sötétedés után lampionok és díszfények elképesztő hangulatot teremtettek a Rábán és a Mosoni-Dunán. A lampionos hajós felvonulás ugyan új programnak tűnhet a fiatalabb generációk számára, de valójában több évtizedes múltra tekint vissza. Az első hasonló eseményeket még az 1960-as és 1970-es években rendezték meg Győrben, majd a hagyomány hosszú időre feledésbe merült. Több mint ötven év szünet után tavaly, 2025-ben az Arrabona Hajósegyesület és partnerei élesztették újjá a rendezvényt, így az idei már a második alkalom volt az újkori sorozatban.
Az alábbi fotókon a szombat esti felvonulás legszebb pillanatait mutatjuk meg.




