Fotó: Antal Imre hivatalos Facebook oldala
Pintér arról írt, hogy egy előterjesztés került elé, amely egy önkormányzati bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbításáról szólt. A kérelmet egy jelenlegi képviselő nyújtotta be, aki „a piaci árnál jóval kedvezőbb áron” lakik egy nagy alapterületű városi lakásban. Bár a polgármester nem nevezhette meg a bérlőt, rövid időn belül maga az érintett, Antal Imre vállalta fel a történetet.
A fideszes politikus közleményében hangsúlyozta: minden jogszabályt és etikai előírást betartott, a lelkiismerete tiszta. Mint írta, családjával 2010-ben pályáztak egy belvárosi, rossz állapotú önkormányzati lakásra, amelyre – elmondása szerint – más nem jelentkezett. A lakást ők újították fel, 5 millió forintot költve rá, amivel „a város vagyonát gyarapították”. Hozzátette, hogy a bérleti díjat önkormányzati rendelet szabályozza, a bérlőknek nincs ráhatásuk annak mértékére. (Más kérdés, és ezt mi tesszük hozzá, hogy a bérlőnek valóban nincs ráhatásuk a díjakra, de a képviselőknek nagyon is, ugyanis ők döntenek az árakról, Antal Imre pedig a képviselő-testület tagja.)
Pintér Bence szerint a helyzet jogilag valóban nem kifogásolható, de erkölcsileg vállalhatatlan. Úgy látja, hogy a győri önkormányzati képviselők jövedelmi helyzete a 2024 évvégén megszavazott fizetésemelés óta radikálisan megváltozott – egy bizottsági elnök, mint Antal, már több mint egymillió forint bruttó jövedelmet keres havonta. Ehhez jön még Antal más tisztségei és vállalkozásai utáni bevétel, a polgármester (és nyilvánvalóan a képviselői vagyonnyilatkozat) szerint az összeg bruttó kétmillió forint körül kulminál.
Pintér Bence úgy véli, mindez különösen visszás abban a városban, ahol hosszú a várólista az önkormányzati bérlakásokra, és sok rászoruló család hiába vár évek óta. „Nem vállalható, hogy egy tehetős képviselő kedvezményes áron lakjon önkormányzati ingatlanban, miközben fiatal családok, többgyermekesek vagy sérülteket gondozók kérelmei elutasításra kerülnek” – erősített Pintér szavaira Kósa Roland alpolgármester a hétfői sajtótájékoztatón.
A bérleti szerződés hosszabbításáról a Humánszolgáltatási Bizottság döntött zárt ülésen, ahol végül engedélyezték, hogy Antal továbbra is az önkormányzati lakásban maradjon. Jogilag nem lehet fogást találni ezen, ugyanis sem az érvényes rendeletek, sem pedig a szerződés nem ad alapot az elutasításra. Az ingatlan nem szociális alapon kiadott lakás, az ilyen típusú bérleményekre nem vonatkozik jövedelmi korlát, és a szerződés automatikusan meghosszabbodik, ha a bérlő minden feltételt betart.
Pintér ugyanakkor azt javasolta, hogy a város dolgozzon ki egy új etikai szabályzatot, amely a jövőben kizárná az ilyen eseteket. Ennek kidolgozását éppen Antal Imrére, a pénzügyi bizottság elnökére bízta volna – ami különösen ironikus eleme az ügynek.
A vita rávilágított a győri bérlakásrendszer nehézségeire is. Bár papíron több mint 550 üres önkormányzati lakás van, ezek döntő többsége lakhatatlan vagy felújításra szoruló állapotban van. A Győr-Szol Zrt. idénre 116 lakás felújítását ígérte, ám eddig csupán tíz készült el. Gyakorlatilag elfogytak a kiutalható bérlakások, és a városban több száz család várja, hogy sorra kerüljön.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy más győri képviselők nem laknak önkormányzati lakásokban. A polgármester – kérdésünkre válaszolva – azt is elmondta, hogy van még egy „országosan ismert influenszer”, aki szintén városi tulajdonú ingatlant bérel. Részleteket erről nem közölt, de Pintér hangsúlyozta: a jövőben átláthatóbb szabályozásra van szükség, hogy a közvagyont valóban a rászorulók javára használják. A városvezetés célja, hogy a következő ciklusban (ha többséget szereznek) szigorítsák a bérlakás-szabályozást. Pintér szerint a jövőben olyan rendeletet kell hozni, amely megtiltja, hogy
- önkormányzati képviselő kedvezményes bérlakásban éljen,
- városi cégben vagy intézményben vállaljon munkát,
- illetve oda számlázzon be.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Hajtó Péter független képviselő korábban javaslatot tett arra, hogy a régi bérlők akár meg is vásárolhassák az általuk lakott ingatlanokat – ám ezt a jogi keretek nem teszik lehetővé. Pintér kijelentette: ha ilyen döntés valaha átmenne, élne vétójogával.