Fotó: Szami

Nem az első vidéki vetítés volt a győri, és volt már Budapesten is a „Minden csillag”. Mennyire más a film hatása itt, mint a fővárosi nézőtéren?

A közönségtalálkozókon igyekszem megtudni, hogy aki kérdez, vidéki vagy fővárosi-e. A Minden csillag vetítésein több a vidékről származó néző, de találkoztam olyan sráccal is, aki Pesten született, ott nőtt fel, mégis tudott rezonálni a filmmel. Ennek az lehet az oka, ami egyben az eddigi tapasztalatunk is:

van egyfajta univerzális üzenete a filmnek, amihez mindenki tud kapcsolódni, függetlenül attól, hogy hol született.

Egy barátom wisconsini ismerőse is megnézte, és imádta. Lehet, hogy még az sem kitétel a film megértéséhez, hogy Magyarországon éljünk.

A közönségtalálkozók során kaptál már olyan mondatot a nézőktől, ami után azt mondtad, jézusom, ez az enyém…?

Igen. Egy idősebb úr a vetítés után azt mondta, hogy „néztem ezt a filmet, és harminc percig nem tetszett. De aztán átfordult bennem, mert rengeteg élményt és képet szabadított fel. Én a hatvanas generációhoz tartozom, maga a harmincasoknak készített filmet, de amikor én fiatalon elmentem Németországba és onnan hazajöttem, ugyanazokat a mondatokat kaptam meg.”

Mennyire jellemző, hogy a hatvanas korosztály is ott ül a széksorokban?

Elég változatos a közönség. Ennek nyilván az is az oka, hogy a fiatalabb generáció kevesebbet jár színházba és moziba. Ha el is mennek, inkább Marvelt néznek.

A film főszereplői harmincasok, egy másik interjúban arra a kérdésre, hogy ez a generáció miért nem találja meg a saját útját, azt felelted, hogy „mi még rendszert sem váltottunk”. Mert egyébként akarnátok?

Máshonnan fognám meg ezt a kérdést. Az előttünk lévő generáció sokkal kevésbé önreflexív, mint a mögöttünk lévő.

Mi a két világ között vagyunk: a fiatalabbak nyitottabbak, az idősebbek sokkal inkább hajlamosak a sárdobálásra.

Ebből a skatulyából nem lehet kilépni?

De, szerintem ki lehet. A mi generációnk tudatosan próbál nem megosztóan viselkedni, törekszünk a párbeszédre és meghallgatjuk a másikat. Hogy aztán ez hová fejlődik nem tudom, akkor derül ki, amikor az én generációm átveszi a megöregedő apáinkét.

A Minden csillag tükröt tart a generációdnak. Akar ennél többet is?

A mi célunk az volt, hogy ítélkezés nélkül felmutassunk olyan helyzeteket, amelyek jellemzők a generációnkra.

De nem adunk választ, s ami még fontosabb talán, hogy nem is ítélkezünk. Az volt a fontos, hogy őszintén és keményen megmutassuk ezeket a szituációkat.

Tükröt tart a film, igen, de nem mondja meg, hogy mit csinálj. Ez nem feladata.

A sokadik vetítés és közönségtalálkozó után jobban szereted most a filmet, mint amikor először láttad?

Én sose leszek ennek a filmnek a külső szemlélője. Amikor elkészültünk vele, el kellett engednem. Megnéztem és tetszett, azt éreztem, hogy készen van. Most már nincs beleszólásom, ez a film a közönségé.

A film fekete-fehér, s Te erre azt mondtad, azért, mert „a valóság színes, a képzelt történet fekete-fehér”. Vagyis ez a film a múltadból táplálkozó, de fiktív történet.

Igen, ez nagyon fontos. A fekete-fehér forma költői valóságot ad. Ebben a filmben nem mondjuk ki még azt sem, hogy hol játszódik, a karakterek múltját, munkáját sem elemezzük, ettől lehet univerzális.

Tarr Béla a film excutive producere, neki mekkora szerepe volt abban, hogy fekete-fehér lett a kópia?

Nincs hozzá köze. És nem attól „Tarr Bélá”-s egy film, mert fekete-fehér. Tarr Béla olyan mentor, aki nem mondja meg, hogyan kell csinálni egy filmet. Csak annyit, hogy találd meg a saját hangodat, mert akkor lesz őszinte a filmed. Ne akarj senkinek megfelelni.

Ez volt a legjobb tanácsa? Olvastam valahol, hogy Tarr a filmben egy részt nagyon ki akart vágni, Te pedig nagyon akartad azt. Volt olyan mondata, tanácsa, ami emlékeztetni fog erre a filmre, a Tarr Bélával közös munkára?

Kivágtuk azt a jelenetet, mert meggyőzött. Ötször is végignéztük a filmet, ő csak apróságokat mondott. Ritmusokról beszéltünk, arról, hogy mit jelent egy jelenet, hogyan lehet összekapcsolni ezek közül kettőt, hármat. Ennél is az számított végül. Tarr Béla nemcsak jeleneteket néz, hanem képes az egészet egyben is látni.

Ha több pénzed lett volna, jobb filmet tudtál volna csinálni?

Ezt nem tudom, mert nem volt több pénzem. És most nem úgy néz ki, hogy később több lesz… Én azt tanultam meg ebből a történetből, hogy örüljek, hogy nem volt.

Mert ha lett volna, akkor sose tudtam volna meg, hogy így is lehet filmet csinálni.

Egy kritikus azt írta, a film jó, de még jobb lett volna, ha az egész film forgatókönyvre épül és nem improvizációra, ahogy itt jelentős részt megtörtént. Tényleg jobb lett volna?

Szerintem nem. Nem értek egyet ezzel a kritikával.

Érdekelnek a kritikák, az, amit azokban írnak?

Elolvasok mindent, de nem üt gyomorszájon, ha rosszat írnak. Én büszke vagyok erre a filmre, őszintének érzem. A film olyan, mint például Győrben az Audi: van, akinek tetszik ez a típus, mást viszont nehéz lenne meggyőzni arról, hogy ilyet vegyen. De nem is kell ilyet vennie, mert van más a piacon, ahogy van más film is, amit választani lehet.

Az előbb azt mondtad, hogy nem számítasz több pénzre a következő lehetséges filmednél. Miért ennyire biztos ez?

Mert Magyarországon élünk.

Magyarországon él Rákay Philip is, ő pedig egy csomó pénzből készíthetett kurzusfilmet.

Ő igen, de

nem létezik a független kultúra finanszírozása ma Magyarországon. Ezt az évek során kinyírták, leépítették.

Valószínűleg ez cél is volt, és nemcsak a filmre igaz, hanem a színházra is. Előbb elvették a tao-t a színházaktól, aztán megvonták a támogatásokat. A Norvég Alapot befagyasztották, nem engedik, hogy ezeket a pénzeket a civil szervezetek lehívják. Egy csomó színésznek el kellett menni Wolt-futárnak, vagy már elköltöztek külföldre. És ez igaz a tanárokra is. Én azt gondolom, hogy ha valakinek ilyen okból kell külföldre mennie, az az ország szégyene. Szégyen, hogy nem becsüljük meg a tehetségeinket. A kultúra helyzete nem a mi hibánk, hanem két-három ember döntésének a következménye. Ezért van az is, hogy valaki csinálhat filmet, valaki pedig nem.

A rendszerváltásról kérdeztelek a beszélgetésünk elején, de nem lehet, hogy 2026-ban akár a filmgyártásban is jöhet egy friss fuvallat, s már nem csak két-három emberen múlik majd, hogy ki csinál magyar filmet?

Adja az isten, hogy így legyen, de ebben nem lehet bízni. Ha lesz, az jó, de ha mégsem, akkor várjunk újabb félévet a semmire?

Nem fordult meg a fejedben, hogy ha befogod a szád és nem mondasz semmi rendszerkritikus dolgot, akkor könnyebb lesz a helyzeted, ha még filmet szeretnél csinálni?

Nem. És soha nem is bántam meg, ha kimondtam dolgokat.

Azokról van véleményed, akik mégis a könnyebb, megalkuvóbb utat választják?

Én ezért nem tudok haragudni. Akinek van két vagy három gyereke, és ki kell fizesse a számlákat, miből tegye? Mennyen el ő is Wolt-futárnak? Azért sokkal inkább haragszom, hogy nincs filmfinanszírozási rendszer ma Magyarországon. Ezekben a filmekben nemcsak színészek dolgoznak, hanem háttéremberek is, beszállítanak ide ételszállítók, varrodák… Akkor most mindenki egy megalkuvó senkiházi csak azért, mert a munkáját végzi egy olyan filmben, ami egyébként a mi adóforintjainkból készül? És bár mi most a filmről beszélünk, mint társadalmi jelenségről, de ez századlagos ahhoz képest, hogy

Iványi Gábort börtönbe akarják csukni. Civil szervezeteket lehetetlenítenek el, gyerekeket abuzálnak és ezt a politikusok bevédik.

Olyan országban élünk, ahol morzsányi pénz már az a hatmilliárd forint is, amiből valaki filmet készíthet. Mert propagandára 220 milliárdot költenek.

A barátaiddal ilyenekről beszélgettek?

Próbálom távol tartani magam ettől. Nem beszélünk politikáról, mert minek. Szóba kerül, persze, de pont úgy vagyok, mint a filmem esetében is: nem volt rá pénz, de ha rágom emiatt a gittet, nem lesz jobb semmi. Kit érdekel ez rajtam kívül? A filmben is szándékosan hagytuk ki a politikát, a karakterek nem beszélnek erről, mert sokkal fontosabb dolgok vannak az életben.

Egy ilyen filmből meg lehet élni?

Nem. Négy millió forintból csináltuk, harminc ember dolgozott rajta, ebből nyolcan másfél évig. Ki lehet számolni.

A kereskedelmi tévés felkérések jelentik a mentőövet?

Most azok sincsenek. Ezt sajnálom, mert az RTL és az HBO nagyon jó dolgokat csinált. Lehetne független film is náluk, én eddig csak sorozatokban (Aranyélet, Zámbó Jimmy élete – a szerk.) szerepeltem. Tök jó lenne, ha igényes filmek még készülnének.

A hatmilliárd forintos Petőfi-filmmel az a baj, hogy ebből el tudott volna készülni tizenkét másik.

Az, amit az előbb is mondtam, hogy egy filmben nemcsak színészek dolgoznak, hanem csomó másik embernek is ad munkát. Tizenkét film pedig tizenkétszer több embernek nyújtott volna lehetőséget.

A színésztársadalom is kettészakadt a pártszimpátiák mentén. Van azért olyan esemény, helyszín, amikor találkozik a két tábor? Te például Rákay Philippel beszéltél valaha?

Nem, nem is találkoztunk. De én nem teszek különbséget a táborok között. Amikor a sajtóvetítés volt, meghívtam a Mandinert és az Origót is, de nem jöttek el. Nem vártam, hogy dicsérjék a filmet, írjanak róla szart, ha az. De nem tették.

Az a fajta ismertség, amit az Aranyélet és a Jimmy-minisorozat hozott, nem segít egy film támogatásának a megszerzésében?

Ha nekem most azt mondanák a Rákay Philipék, hogy gyere és pályázz, mert a kis költségvetésű filmeket támogatni fogjuk, akkor mennék és pályáznék. De csak akkor, ha adnak biztosítékot, hogy tényleg lesz ebből valami és nem feleslegesen dobok ki iksz évet az ablakon.

És nem lesz felettem cenzor, aki megmondja, mit csinálhatok.

Úgy dolgozhatok, ahogy akarok. Akkor nem érdekelne engem ez, hiszen én is magyar ember vagyok, aki a magyar emberek adóforintjaiból dolgozhat, nekik csinál kultúrát és erre büszke lehet. Egy demokráciában engedtessék meg a kritikusabb hang, ez a dolga a művészetnek.

Itt akarsz maradni Magyarországon?

Nehéz elmenni. Itt van témám… és színészként is nehéz. Nem nagyon látok példát arra, hogy valaki külföldön gyökeret tud ereszteni. Az lenne a normális, ha nemcsak magyar keretre pályázhatnék egy filmnél, hanem megkapnám itt a költségvetés húsz százalékát, amivel aztán tovább tudok menni Franciaországba, Németországba vagy Romániába… bármelyik eu-s országba. Máshol ezt így csinálják. Nálunk nem.

Összeségében boldog vagy?

Igen, de nem attól helyzettől, amiben szakmailag vagyok. A magánéletem rendben van, járok terápiába, barátságaim vannak, ezek jó dolgok. Végső soron azt csinálom, amit szeretek. De

ami egzisztenciálisan, kulturálisan és szociálisan körbe vesz minket, pokoli.

Meg kell tanulni ezzel együtt élni, belefásulni nincs értelme.

Ha hazaindulsz, hová mész?

Amikor elmegyek Magyarországról, imádom, hogy nem vagyok itt. De, amikor hazajövök, akkor abban van valami: a haza.