2025. október 21. kedd

EUR 389.11 Ft | USD 334.45 Ft

The Critical Voice

Thai látványkonyha a győri plázában? – újabb ázsiai kifőzdében jártunk

Szerző: Sárai Anna

Az egyik, ha nem a legkisebb pult a sarokban húzódik meg a Győr Plaza kantinjai között, ahol első ránézésre ugyanaz a „magyaros” kínai menüsor vár, mint ami szinte bármelyik nagyobb bevásárlóközpontban elérhető. Miben más mégis ez a hely, ha más egyáltalán...?!

Fotó: Szami

„Thai és kínai gyorsétterem” – írja a tábla, ami a pult felett áll, és lerí róla, hogy ez a hely sem mostanában nyitott meg. Ahogy végig néztem a falakon, az ételeikről készült fotókon, a felülragasztott árakon, bíztam benne, hogy jól főznek, mert az egész látvány a bizonyíték arra, hogy nem a jól felépített brandnek köszönhető, hogy folyamatosan érkeznek a vendégek…

Kínai lampionok lógnak a pult fölé, az egyik itt dolgozó férfi épp egy vevőt szolgál ki, amikor megérkezünk. A másikuk amint kiönti a hatalmas wok serpenyőből a frissen sült tésztát, már kérdezi is, hogy mi mit szeretnénk ebédelni. Kedvesek, közvetlenek és gyorsan elkészítették a rendelésünket is, ráadásul a végén még 1-1 szerencsesütit is kaptunk ajándékba – kiszolgálás 10/10 az ottlétünk során. Szóval a kérdés, hogy mit választunk, olyan hirtelen érkezik, hogy én a jól bevált pirított tészta + illatos csirke kombónál maradok, nem szeretném megváratni az urat, ha már ilyen gyorsan a kiszolgálásunkra sietett. Amíg szed az ételből, beszélgetünk és egy kis időm is van jobban szemügyre venni a menüt – a melegen tartó tálcákban valóban csupa ismerős fogás – ezeket árulja szinte minden hasonló kínai kifőzde (és ő is megerősíti, hogy ezek a kínai konyhát képviselő opciók), ami viszont a különlegesség, hogy itt friss thai wok ételeket is választhatunk. (Persze minden egyéb is friss volt, és ott helyben készül, a thai ételeket viszont csak rendelésre készítik, a pultban nem elérhetőek, mint az állandó kínálat része.) Ha ezt a lehetőséget előbb felmérem, talán én is inkább ezek közül választottam volna, így viszont íme egy ok, amiért még biztosan visszatérek ide.

Fotó: Szami

A végére tehát egy fél adag hús+köret, egy teljes adag hús+köret és 2 üdítő birtokában ülünk le a gyorsétterem előtti első szabad asztalhoz, mindezért pedig 6 500 Ft-ot fizettünk. Az árak hasonlóak, mint a korábban tesztelésre került Purple Panda-ban, az adagok pedig itt is kiadósak voltak… bár itt feltenném a kérdést, hogy van, aki éhes marad egy ilyen normál adag kínai után?! Velem még sosem fordult elő…

Fotó: Szami

Szóval a választék nagy, a kiszolgálás korrekt, az árak átlagosak, de a kedvencemet utoljára hagytam: ahogy megkaptuk ebédünket, leültünk a pulttal szemben, az úr, aki kiszolgált minket már teszi is tovább a dolgát, újra előkerül a wok serpenyő és már készül is a következő adag mézes-szezámmagos csirke. Szerintem zseni. Az egész hangulata, hogy ott helyben hirtelen egy látványkonyha élményében is részed lehet. Azt nem tudom, hogy ez tudatos-e… vagy annyira kicsi lehet a hátsó helyiségük, hogy csak így férnek el rendesen? Nem hinném, valószínűleg ebben ők is láttak potenciált, és milyen igazuk volt.

Miután kibámészkodjuk magunkat, elfogyasztjuk az ebédet, és persze a vége mindig ugyanaz: zörög a zacskó, roppan a szerencsesüti. „A rugalmasság egyik kiemelkedő tulajdonságod.”

Fotó: Szami

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

legfrissebbek

Sokan felkapták a fejüket, amikor kiderült, hogy Antal Imre, a...
Emlékeznek a volt szakközépiskolás fiúra, aki 2019. december 5-én dühében...

népszerűek

„Ezeknek a fiataloknak kinyílt a világ: fontosnak érzik magukat, munkaruhában...
Emlékeznek a volt szakközépiskolás fiúra, aki 2019. december 5-én dühében...
Míg a Pláza szórakoztatóból hasznosba megy át, addig az ETO...

KÖVESS MINKET INSTAGRAMON IS!

Coming soon!