Fotó: Szami

Most tehát a Westy Pecsenyesütő következett soron, úgyhogy az ipari park felé vettük az irányt. Kicsit aggódtam, hogy mi vár majd a kínálatban, ugyanis már 2 órához közeledtünk, előzőleg hasonlóan jártunk az Erzsébet-ligettel szemben is, ahol ebben az időpontban már csak a „maradék” sültek vártak bennünket.

Be kell valljam, én nem jártam még itt korábban, ezért egészen meglepett, hogy mennyire más ez a hely, mint a korábbiak, amiket kipróbáltunk. Egyrészt látszik, hogy ebben a sorban a Westy az egyetlen olyan, ahol van egy brand a cég mögött, a többi kisebb vállalkozás esetében a logó, márkanév, egységes design vagy az online jelenlét halvány nyomát sem tapasztaltuk… Ami nem feltétlenül negatívum, inkább észrevétel. Szóval ez most egy egészen más koncepció volt, sokkal nagyobb tér, szélesebb kínálat- ugyanis a jól megszokott pecsenye hús, hurka, kolbász mellett szendvicsekkel, főtt ételekkel és még heti menüajánlattal is készülnek a vendégeknek.

Délután 2 – a pult még tele, és ahogy a hölgyek mondták, folyamatosan sütnek még, ami kifogyóban van. Mi ezúttal is hurka és kolbász mellett döntöttünk, egy kis savanyúsággal, mustárral, kenyérrel kiegészítve. Így fizettünk 2 főre 5 500 Ft-ot, ezzel legnagyobb meglepetésemre eddig ez volt a legolcsóbb pecsenyesütős ebédünk.

A teraszon foglaltunk helyet, ami kellemes is lehetett volna, ha nem murvával van az egész parkoló leszórva, így minden alaklommal újabb porréteg rakódott ételeinkre, amikor elindult egy autó… mondhatnám, láttuk a valóságban a „zsírra szállt por” esetét. Illetve itt visszautalnék arra is, hogy bár itt tényleg van egy adott márka, ami hozzáad a megjelenéshez és az egész egység komolyságához, de a parkoló bejáratánál kihelyezett tábla, ami kimeríti a vizuális környezetszennyezés fogalmát, egészen el is vesz annak a bizonyos brandnek az értékéből.

Na de térjünk rá az ételekre, mégis csak ezért jöttünk. Sajnos spoilereznem kell, hogy eddig itt voltam a legkevésbé elégedett: az ételek nem voltak már frissek sajnos, kihűltek és a kolbász kicsit meg is száradt. A fűszerezés is lehetett volna kicsit intenzívebb, bár ez nyilván egyéni preferencia, ahogyan az is, hogy szimpatikusabb számomra, amikor a hurka belseje alaposabban át van darálva, és nincsenek benne felismerhető darabkák. A kenyér persze itt is puha volt, a csemegeuborka pedig meglehetősen édes.

Az ebéddel így is jól laktunk ugyan, de ami az előnye egy ilyen helynek, ami „nagyban” működik, az a hátránya is, itt volt meg legkevésbé az a tipikus retró hangulat, ami engem mindig magával ragad ezeknél a pecsenyesütőknél. Bár nem volt rossz élmény kifejezetten, azt hiszem, hogy ez az első olyan hentes, ahova nem különösebben vágynék vissza… és hát egyébként sem duplázunk, mert még mindig rengeteg büfét nem próbáltunk!

Fotó: Szami