Dr. Vándor Csaba | Fotó: Szami

Ötven év után idén tavasszal újra felütötte fejét Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás. A Győr melletti Kisbajcson azonosították először a vírust, majd néhány hét alatt négy további telepen is megjelent: Levélen, Dunakilitin, Darnózselin és Rábapordányban. Összesen több mint tízezer szarvasmarhát kellett leölni, teljes állományokat semmisítettek meg a járvány megfékezése érdekében. A gyors hatósági beavatkozás megakadályozta, hogy országos méretűvé váljon a fertőzés, ám a döntés súlyos gazdasági következményekkel járt. Az érintett telepek hónapokig vártak a kártalanításra, miközben a bevételeik megszűntek, a költségeik viszont maradtak.

A gazdák ma is úgy érzik: az állam lemaradt a saját döntése nyomán keletkezett károk rendezésében.

Kártalanítás vagy kártérítés?

Dr. Vándor Csaba ügyvéd tisztázza az elején: a kártalanítás és a kártérítés nem ugyanaz. „Kártérítésről akkor beszélünk, ha valaki jogellenesen okoz kárt. Kártalanításról pedig akkor, ha jogszerű döntés miatt keletkezik veszteség – mint most, amikor a járványügyi intézkedések miatt kellett megsemmisíteni az állatokat.”

Az ügyvéd szerint a történet legfontosabb tanulsága a bizalom. „A kártalanítást a Belügyminisztérium rendelete szabályozza, ez nem újkeletű joganyag – mondja. – Az ilyen helyzetekre vonatkozó szabályok élőek, havi szinten alkalmazzák is azokat, akár a szőlőbetegségeknél vagy szintén a közelmúltnál maradva, a sertéspestisnél. A probléma tehát nem a jogszabály, hanem az idő.”

A ragadós száj- és körömfájás ezúttal öt telepre terjedt ki, ami Vándor Csaba szerint azt mutatja, hogy a védekezés hatékony volt. „Ötven éve falvakat zártak le, mégis nagyobb volt a fertőzés. Most sokan kritizálták a fertőtlenítő kapukat, de a végeredmény az, hogy megfékezték a bajt.”

Mégis, a történet árnyoldala, hogy a kártalanítás hónapokig húzódott, miközben a gazdák anyagilag kivéreztek.

Mi történt a telepeken?

Kisbajcson 1700, Levélen 3000, Dunakilitin 2510 szarvasmarhát kellett leölni. Levélen a veszteség meghaladta az másfél milliárd forintot. „Száz nap telt el, és egy fillér segítséget sem kaptunk – mondta nyáron a Telexnek Paul Meixner, a levéli tehenészet tulajdonosa. Akkor úgy saccolta, talán az év végéig bírják így, utána csődbe mennek. Hozzátette: dolgozóikat egyelőre megtartották, de a tartalékaikat élik fel. És azóta is várják a pénzüket.

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt.-nél szintén hónapokig vártak bármiféle döntésre. Bóna Szabolcs ügyvezető szerint a leölt állatok értékét ugyan megállapították, de a tényleges kifizetés sokáig elmaradt. „Az állam a fertőtlenítésben segített, de minden mást – takarítást, vegyszert, közüzemi számlákat – nekünk kellett fizetni. Április óta nincs bevételünk.”

Darnózselin valamivel kedvezőbb volt a helyzet, ott júliusra sikerült lezárni a fertőtlenítést, és szeptemberre már megkezdhették az újratelepítést. Dunakilitin is augusztusban érkeztek az első vemhes üszők. A levéli telepen viszont még ősszel sem kaptak kártalanítást, így ott a tehenészet üresen áll.

Hasonló helyzetben

Az ügyvéd szerint az ilyen késlekedés nem pusztán adminisztratív probléma, hanem stratégiai hiba is lehet. „Öt telepről beszélünk, nem ötszázról – mondja. – Az ilyen nagy visszhangot kiváltó esetekben, nem csupán a védekezésnek kell gyorsnak és hatékonynak lennie, ahogy ez történt, de a kártalanításnak is. Azért kell a gazdákat időben kártalanítani, mert ha legközelebb valahol felüti a fejét a betegség, mi a garanciája annak, hogy nem próbálja meg valaki eltitkolni?

Ha nincs bizalom, akkor az állattartó nem fogja jelenteni a bajt, mert fél, hogy tönkremegy, mire megérkezik a segítség.”

A kártalanítás tehát nemcsak pénzügyi, hanem bizalmi kérdés is. A gazdák számára az jelentené az igazi biztonságot, ha tudnák: az állam, amely a járványügyi intézkedéseket elrendeli, a veszteségek rendezésében is partnerként lép fel. Az ügyvéd szerint a végrehajtási rendelet pontosan meghatározza, milyen érték jár a megsemmisített állatok után, tehát nem ezen múlik a kifizetés.

És ott van Bábolna

A Bábolnára szállított, leölt állatok ügye szintén felvetett kérdéseket. A napokban lehetett olvasni arról, hogy Bábolna mégis megkapja a kormány által beígért kártalanítási összegeket az ott elhelyezett ötezer állattetem után. De szintén csak most. Lázár János építési és közlekedési miniszter júliusban ugyanis közölte, hogy a bábolnai polgármester, Horváth Klára elutasította az egymilliárdos kártérítési ajánlatot, mivel „ennél sokkal többre gondolt”.

„Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam” – írta le az idén május 6-án történteket Lázár János.

Horváth Klára polgármester máshogy emlékezett a történtekre. Nevetségesnek és felháborítónak nevezte Lázár szavait, ugyanis állítása szerint ő nem utasította vissza a kárpótlási pénzt. A polgármester szerint a város a találkozójuk óta, amelyről elismerte, hogy nem a legbarátságosabb hangnemben zajlott, abban a hiszemben levelezett a miniszterrel és minden érintettel, hogy a támogatások úton vannak, sőt állítása szerint később Czunyiné Bertalan Judit képviselőtől is azt a megerősítést kapta, hogy a folyamat zajlik. Úgy tűnik, ez a folyamat most valóban lezárult – félévvel a történtek után.

Lassan visszatér az élet

A telepek közül Rábapordányban az őszi hónapokban már megindult az élet. A részkártalanításból 1,1 milliárd forintot kaptak, így új állatokat vásárolhattak. Darnózselin is újra benépesültek az istállók, februárra már hétszáz szarvasmarhával terveznek. A Dunakiliti Agrár Kft. 410 állatot telepített vissza, de a legtöbben még mindig csak remélik, hogy a teljes kártalanítás eljut hozzájuk.

A gazdák és az Agrárminisztérium között hónapokig tartottak az egyeztetések, de az illetékesek válaszai rendre késve érkeztek. Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezetője már júniusban figyelmeztetett: „Ha nem sikerül a telepek mielőbbi újraindításának pénzügyi és jogszabályi feltételeit megteremteni, annak nagyon rossz üzenete lesz. A fertőzött telepek kártalanítása nem csupán politikai vagy gazdasági kérdés – a tét a kormány hitelessége.”

Dr. Vándor Csaba szavai ehhez kapcsolódnak: „A bizalom a kulcskérdés. Ha a gazdák azt látják, hogy az állam időben és korrekten segít, akkor legközelebb is elsőként jelentenek, ha baj van. Ez a közös érdek. Az öt telep példa lehetett volna arra, hogy a kormány bizalmat építsen.”