Képünk a bizottság egy korábbi ülésén készült. | Fotó: Facebook/Balog-Farkas Renáta
Tegnap részletesen is leírtuk, miért kíséri hetek óta politikai vita az M19-es autóút győrszentiváni felhajtójának felújítását. Röviden: az út már évtizedek óta rossz állapotban van, hatalmas kátyúk nehezítik a közlekedést, ami nemcsak kényelmetlen, hanem balesetveszélyes is. A helyiek harminc éve várják a javítást, ám most, hogy végre lenne pénz és előkészített terv a munkálatok megkezdésére, politikai érdekek ütköztek.
Pintér Bence polgármester és Balog-Farkas Renáta, a szentiváni városrész képviselője előterjesztette, hogy a város költségvetéséből 50 millió forintot csoportosítsanak át a felújításra. A pénzügyi fedezet már rendelkezésre állt, a szakhatósági egyeztetések lezajlottak, így a munkálatok akár az idén elindulhattak (és be is fejeződhettek) volna. Az október 22-i pénzügyi bizottsági ülésen azonban a Fidesz–KDNP-s többség – élén Antal Imre bizottsági elnökkel – elutasította az előterjesztést. Antal arra hivatkozott, hogy a bizottság nem kapott megfelelő tájékoztatást az igényről, bár dokumentumok bizonyították, hogy az útkezelő már augusztusban jelezte a szükségességét a frakcióvezető felé.
Rendkívüli bizottsági ülést hívtak össze ma reggelre, ahol megszületett a döntés, ám az eredmény értelmezése ismét politikai síkra terelődött. Antal Imre közleményében leírta, a bizottság nemcsak az M19-es felhajtó felújításáról döntött, hanem további útfelújításokról is: a Szőnyi Márton utca megújul, a Kismegyeri utcát kiszélesítik, és az adventi időszakban plusz városrendészek segítik a közbiztonságot. Közlése szerint a bizottság „nem elvesz, hanem többet ad a győrieknek”, és sajnálatosnak nevezte, hogy Balog-Farkas Renáta nem támogatta az előterjesztést.
De miért nem támogatta Balog-Farkas Renáta?
Azért, mert a szentiváni képviselő másként látta a helyzetet. Balog-Farkas Renáta szerint Antal Imre módosító indítványával a város költségvetési tartalékát „kisöpörték”. Állítása szerint a Fidesz ezzel összesen 166 millió forintot vett ki a tartalékból, többek között a Győr Projekt Kft. (erről nem írt közleményében Antal, de valóban benne volt a módosításban, ráadásul a legnagyobb tételként, 100 millió forint értékben – a szerk.) és a Városrendészet megnövelt támogatására – előzetes tervezés és tételes indoklás nélkül. Mint írta, a Győr Projekt Kft. egy forrásigénylő levelet küldött, amelyben csupán „alulfinanszírozottságra” hivatkozott, de konkrét célokat nem nevezett meg.
Balog-Farkas a szavazáson azért tartózkodott – írta szintén közleményében –, mert az előterjesztésről nem pontonként, hanem egyben döntöttek. Így bár az M19-es felhajtó végül bekerült a támogatott projektek közé, a képviselő szerint az ár túl magas volt: „A Fidesz ezt keményen beárazta.”