Olasz Renátó állította, hogy nem attól „Tarr Bélá”-s egy film, mert fekete-fehér. „Tarr Béla olyan mentor, aki nem mondja meg, hogyan kell csinálni egy filmet. Csak annyit, hogy találd meg a saját hangodat, mert akkor lesz őszinte a filmed. Ne akarj senkinek megfelelni.”
A fiatal színész-rendező megerősítette, hogy volt egy jelenet a Minden csillag című filmjében, amihez ő körömszakadtáig ragaszkodott (volna), de Tarr végül meggyőzte, hogy vegyék ki: „Kivágtuk azt a jelenetet, mert meggyőzött. Ötször is végignéztük a filmet, ő csak apróságokat mondott. Ritmusokról beszéltünk, arról, hogy mit jelent egy jelenet, hogyan lehet összekapcsolni ezek közül kettőt, hármat. Ennél is az számított végül.
Tarr Béla nemcsak jeleneteket néz, hanem képes az egészet egyben is látni.”
Tarr Béla 1955-ben született Pécsen. Pályáját a Balázs Béla Stúdióban kezdte, első játékfilmjét mindössze 22 évesen készítette el, ezzel a magyar filmtörténet legfiatalabb elsőfilmes rendezője lett. Korai munkáit a dokumentarista szemlélet, az amatőr szereplők használata és a társadalmi érzékenység jellemezte. Később egyre stilizáltabb, sötétebb hangvételű filmnyelvet alakított ki, amely világszerte ismertté tette.
Nevéhez olyan, mára kultikus státuszba emelkedett alkotások fűződnek, mint a Kárhozat, a hét és fél órás Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és utolsó játékfilmje, A torinói ló. Munkatársai közül kiemelkedett Nobel-díjas Krasznahorkai László író, Víg Mihály zeneszerző, Medvigy Gábor operatőr és felesége, Hranitzky Ágnes társrendező. Filmjeit hosszú snittek, apokaliptikus hangulat és mélyen humanista világlátás jellemezte.
Nemzetközi elismertségét számos díj és fesztiválszereplés bizonyítja, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák a világ legjobb filmjei közé kerültek. 2012-ben visszavonult a játékfilmkészítéstől, de továbbra is aktív maradt: oktatott, installációkat készített, és kiállt a filmes szabadság mellett. Tarr Béla öröksége a magyar kultúra maradandó része.
Fotó: Gordon Eszter
