- Tök jó koncerten voltunk.
- Ja, mi is.
- Mi a Beton.Hofin. Ti?
- Mi a Bagossyn.
- Akkor ti is Óvárra mentetek…
- Még szép.
Nem egy ilyen és ehhez hasonló beszélgetést lehetett ma hallani Győrben – leginkább a fiatalok körében –, aki ugyanis augusztus 20-án koncertet keresett magának, az negyven kilométerrel arrébb utazott a megyeszékhelytől. A Lajta parti város zenei kínálata kenterbe verte a győriét.
A Győri Búcsú
Győrben Borsi Róbert kulturális tanácsnok az augusztus 20-i Győri Búcsú programja kapcsán egy korábbi Facebook posztjában úgy fogalmazott, „a programok összeállítása során fontos szempont volt, hogy minél több győri fellépőnek adjunk teret, hogy minél több korosztályt és társadalmi réteget tudjunk megszólítani.” A programok száma kiállítással, kézműves foglalkozással, kvízjátékkal, szabadtéri mozival bővült, legyünk igazságosak. De azt, aki augusztus 20-án, koncertet keresett magának, márpedig a többség ezt kereste, Győrben ez a kínálat fogadta:
- Matiné Zenekar,
- Csiribiri Zenekar,
- Iszkiri Zenekar,
- Svihák Oszkár,
- Baranyai István és Zenekara,
- Király Duó,
- FLM,
- The Biebers,
- Dolly Plusssz.
Első körben a győri önkormányzatot kerestük meg, hogy az idei augusztus 20-i ünnepség programjait mekkora költségvetéssel szervezték meg. A sajtóosztálytól kapott információk csak részben adtak választ, ugyanis kiderült, hogy a kulturális osztály szervezésében az
- az online kvízjáték,
- a Szent István király győri öröksége – szabadtéri kiállítás,
- a Szent Korona installáció,
- a Szent István-napi koszorúzási ünnepség,
- a Virgonckodó Játszópark,
- a Történelmi kvízjáték a Radón és
- a Szabadtéri mozi – István, a király rockopera szerepelt.
A Győri Búcsú nem. Az előbb felsorolt programoknak azért volt költsége, 3.687.418 forint. Ehhez még hozzá jöhetnek az Artisjus-jogdíjak, illetve az áramköltség, de ez nagyságrendileg nem változtat az összegen.
A második kört ezért a Győr Projektnél futottuk, onnan pedig azt a választ kaptuk, hogy „az önkormányzattal kötött feladatellátási szerződésének megfelelően a Győr Projekt idén 22 millió forintból szervezte meg a nemzeti ünnephez kapcsolódó fesztivált”. Ebben az összegben szerepelt a rendezvény lebonyolításához szükséges összes technikai és szakmai feltétel biztosítása, valamint a fellépők díjazása is.
Győr tehát összesen mintegy 25 és fél millió forintot költött az ünnepre és a fesztiválra.
Szent István Napok (Mosonmagyaróvár)
Nem versenyeztetjük meg a fotók alapján, hogy az óvári, kétnapos rendezvényen voltak-e a többen, vagy a győrin, de egy biztos: az a lista, amit a Lajta pajti város az ünnepre kínált, sokkal inkább tükrözi a jelenkor zenei fősodrát. Olcsó húzás lenne az is, ha párba állítanánk a koncerteket, számos kommentelő a Facebookon megtette helyettünk is. Álljon inkább itt a mosonmagyaróvári Szent István Napok programja:
Mint ismert, Demjén Ferenc koncertje a balesete miatt elmaradt (sajtóhírek szerint napról napra javul a combnyaktörést szenvedett énekes állapota), de a kínálat nélküle is elég volt ahhoz, hogy valóban tömegek utazzanak Óvárra, az ottani koncertekre. Itt is rákérdeztünk a büdzsére: az önkormányzat 120 millióból szervezte meg a kétnapos fesztivált, ebből 80 millió forintot állt a város, a többit a szponzorok, támogatók tették hozzá.
Számítva a sértett hangokra: igen, tudjuk, hogy hamarosan itt a győri nyárzáró, s arra érkezik majd Ákos, tehát lesz sztárfellépő a megyeszékhelyen is. (Még akkor is tény ez, ha Ákos évente egyszer fel szokott lépni egyébként is az Audi Arénában.) Az is tény, hogy eddig sem a Győri Búcsúra fűzte fel a város a fesztiválszezonját, tavaly Hevesi Tamás, Molnár Tamás, DJ Náksi és az Irigy Hónaljmirigy lépett fel ugyanitt.
És az is lehet, hogy nem lettek volna a győriek ennyire kihegyezve a különbségre, ha idén nem látják azt több tradicionális programnál, hogy vagy
- rövidebb lett, vagy
- más helyszínre költöztették, vagy
- is-is.
Jönnek mindjárt a Győri Bornapok, és ez a rendezvény is költözik a Széchenyi térről a kisebb Radó-szigetre. Ezek tények. A többi ízlés kérdése.