2026. október 16. péntek

EUR 363.64 Ft | USD 324.68 Ft

The Critical Voice

Zólyom utca: „Félek, itt vér fog folyni, valakinek a vére”

Szerző: Sudár Ágnes

Fotó: Sudár Ágnes

Lakossági fórumot tartottak csütörtök délután, a téma az elhíresült Zólyom utcai ingatlan volt, amely egy családi házas övezetben nem elég, hogy kvázi munkásszállásként üzemel, az ott megszállt, több tucat lakóhoz folyamatosan ki kell hívni valamely hatóság embereit – leginkább a rendbontások miatt a rendőröket. A probléma tehát adott volt, amit az érintettek konkrét felvetései és panaszai megerősítettek, a válaszok ugyanakkor még általánosak: jogszabályváltozások kellenek, hogy az önkormányzatok nagyobb hatékonysággal tudjanak fellépni a kiskapukat kihasználó ingatlantulajdonosokkal szemben.

Arra nem lehetett panasz, hogy a lakossági fórumra hány illetékest tudott felvonultatni a szervező polgármesteri hivatal, hiszen a polgármesteren, két alpolgármesteren, az országgyűlési képviselőn és a kormányhivatal vezetőjén (ő korábban Győr aljegyzőjeként ezzel a témával már foglalkozott), ott volt a rendőrkapitány is – igaz, ő egyetlen felvetésre sem reagált az egész fórum ideje alatt, ami azért furcsa volt. De eljött a közterület-felügyelet vezetője is, illetve a városháza érintett osztályainak több képviselője.

Mindenki ott volt | Fotó: Sudár Ágnes

Érdeklődőkből sem volt hiány, kezdődhetett a fórum.

A Zólyom utcai ingatlan problémája nem újkeletű, 2023-ban a szomszédok már jelezték, hogy baj lesz, 2025-ben pedig ezt már számok is alátámasztották: abban az évben hatvankilencszer riasztották oda a rendőröket. A helyzet mit sem változott, pontosabban a lakók panaszaiból most úgy látszik, hogy csak rosszabb lett. Néhány felszólalást idézve könnyen beleélhetjük magunkat az érintettek – nyugodtan mondjuk ki – reménytelen helyzetébe:

  • Amikor hazajövök a melóból, összeszedem az utcára kiszórt szemetet. Az elmúlt hatvan évben nem szedtem annyi szemetet, mint az elmúlt négy évben. Nem is csak a lakókkal van baj, hanem azokkal, akik hozzájuk jönnek.
  • Felszereltek két kamerát a ház elé, de a kamerák nem mozognak, ők igen: befordulnak oda, ahol nem látják, ott üzletelnek.
  • Egyfolytában káromkodást, trágár üvöltözést hallani. Négyéves kislány is üvöltözik, ugyanúgy, mint a felnőttek.
  • Mikor hazaérek, megnézem, a patkánycsapda hány patkányt fogott. Aztán azt, hogy a szomszéd hány pizzaszeletet dobott át az udvarunkra. Aztán megnézem a csótánycsapdákat is a nyolchónapos kislányom szobájában. Aztán pedig, hogy felébred-e arra a mocskolódásra, amit éjjelente hallgatunk immár másfél éve. A saját udvarunkra már ki sem megyünk, mert nem tudjuk, mikor mit dobnak át. Akár egy kést is.
  • Megjön a rendőr, három óráig csend van, aztán folytatják.
  • Lakhatatlanná vált a környék, lopnak az édesanyámtól, már többször megtörtént. Mit mondjak neki, megéri még, hogy békében élhet halála előtt?
  • A révfalui emberek többségének elment a hite, hogy lesz megoldás.
  • Egyetlen emberrel szemben nem tud fellépni a többség. Márpedig akkor nem lesz visszaút, no-go zóna lesz Révfalu.
  • Ha egy ember Győr képébe röhöghet, megteszi más is. Vagy ő megteszi máshol. Ha ez az ügy sokáig húzódik, nem tudjuk utolérni.
  • Szinte mindenki tudja, hogy kedden szerdán hozzák az „anyagot”, külföldi rendszámú autóval.
  • Az unokámmal jöttem, kijött a házból egy veszekedő pár, olyan volt, mint akik ölték egymást.


Viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a fórum az érintettek számára leginkább arra lesz jó, hogy a panaszaikat a világba kiáltsák. A jelenlegi jogszabályok ugyanis engedik egy ilyen ház működését – mert a korábbi törvényi passzus nem tett ez ellen. Az egyébként frekventált városrész lakói razziát és összehangolt fellépést várnának a hatóságoktól, nyilván azért is, mert lehet, hogy így lehetne megcsípni a ház tulajdonosát valami olyan dolgon, ami miatt kénytelen a működést beszüntetni. Az kiderült, hogy az önkormányzat peres eljárásban áll a férfival szemben, de ez sovány vigasz, mert egy: a pert meg kell nyerni, kettő: ha így is történik, számos jogorvoslati lehetőség van a vesztes számára, három: az pedig évekig tarthat.

Fotó: Sudár Ágnes

Az ingatlanok értéke nyilvánvalóan bezuhant a ház környékén, a lakók türelme pedig egyre fogy. Nem szimbolikus, sokkal inkább figyelmeztető jel volt, hogy az első taps a fórumon akkor hangzott fel, amikor az egyébként láthatóan békés a kulturált felszólaló azt mondta, hogy

én nyugodt ember vagyok, de félek, ez előbb-utóbb önbíráskodásba torkollik. Itt vér fog folyni, valakinek a vére.

A lakosok felvetéseire legtöbbször Pintér Bence polgármester válaszolt, következtetése logikus volt, de az érintettek problémáját nem oldja meg: a Zólyom utca sok probléma kicsúcsosodása, egy képzeletbeli piramis csúcsa. Mert amíg nincs megoldva a lakhatási helyzet, a szociális ellátás, a közbiztonság… sorolhatnánk, akkor a nehéz sorsú embereknek egy ilyen ingatlan szolgál megoldásul, ott pedig minden probléma egy helyen sűrűsödik össze. És illúziónk ne legyen: ilyen házból van még több Győr számos pontján, itt most az a tény teszi külön hangsúlyossá a problémát, hogy a város nyugodt, családias és egyébként drága részén bukkant fel.

Pintér Bence, polgármester | Fotó: Sudár Ágnes

A megoldáshoz tehát nem jutottunk közelebb a csütörtöki fórum után, a közterület-felügyelet vezetője ugyan jelezte, hogy 0-24 órában hívhatók, de ők az ingatlanon belülre már nem mehetnek. Egy-egy rendőrségi riasztás ezek szerint három óráig nyugalmat hoz, de minden kezdődik újra. A hatóságoknak – elsősorban a rendőrségnek – biztosan nincs annyi embere, akikkel folyamatos ellenőrzést/razziát tud tartani, a megoldás kulcsa ezért maga a tulajdonos lenne, akiről viszont többen, akik beszéltek vele, azt mondták: ez reménytelen küldetés. Hisz ő maga ismeri el, hogy van egy jogi kiskapu, amin nyugodtan ki-be járkál.

A tulajdonos nem vett részt a fórumon (bár állítólag az egyik érintett panaszos maga hívta), így idézni tudjuk csak a 2025-os Telex-cikkben adott reagálását. Akkor azt mondta: sok bejelentésnek nem volt alapja, hajlandók a kompromisszumra és az együttműködésre az utca lakóival. Nem akarja „alaptalan vádak miatt kockáztatni az itt lakó családok lakhatását és megélhetését”, a bérlői ugyanis „létminimum alatt élő, dolgozó családos emberek, akik az én második családom és próbálnak felzárkózni az utcában lakók életviteléhez”.

Itt tartunk 2026. október közepén, jegyezzük meg. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

legfrissebbek

népszerűek

Március 15. a szabad sajtó ünnepe is. Ezt, amit most...
A Magic of Vivaldi főpróbáján jártunk....

KÖVESS MINKET INSTAGRAMON IS!

Coming soon!